iszlám;menekültek;migráció;bevándorlók;kerítés;határzár;

2015-08-07 21:30:00

Kerítés: kifulladt a gőzerő

Káosz dúl a déli határzár körül, nem tudni, hogy pontosan mekkora lesz és mikorra készül el a tervezett kerítés. Kübekháza polgármestere szerint: „a hatalom ereje nem mentesít sem a felelősségvállalás, sem a törvények, egyéb jogszabályok betartása alól". Az is kiderült, hogy hazánkban egyre nagyobb az iszlámellenesség.

Bár a magyar-szerb határra tervezett kerítés Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint “gőzerővel” készül, eddig alig valami épült fel belőle. Ráadásul az sem a kerítés, hanem csak az úgynevezett GYODA, azaz gyorstelepítésű drótakadály, ami bemutató jelleggel épült meg Mórahalom térségében. Az MSZP szerint a most épülő "másfél méteres tyúkháló" óriási pénzkidobás, világos jele annak, hogy a kormány képtelen és alkalmatlan vezetni az országot. Tizennyolc menekült csütörtök éjjel máris átvágta a drótot és bejutott az országba, a rendőrök elfogták őket. A Fidesz-frakció reagált: szeptemberben sürgősségi eljárással törvényjavaslatot fog benyújtani, hogy bűncselekménynek nyilvánuljon a határzár megrongálása, amely akár börtönbüntetést is vonhat maga után - közölte Rogán Antal frakcióvezető. A Liberálisok szerint a Fidesznek és az Orbán-kormánynak a menekültügy kezelésére egyetlen megoldási javaslata van: a börtön.

A tények időrendben: négy méter magas kerítéssel zárja le a kormány a szerb-magyar határszakaszt 175 kilométer hosszan - ezt Szijjártó Péter még június 17-én jelentette be. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország a kerítés felállításával semmilyen nemzetközi szerződést nem szeg meg. Később a kormány pontosított: a kerítést hivatalosan ideiglenes műszaki határzárnak nevezik. Azt is bejelentették: ahol nincs más mód az illegális bevándorlók megállítására, más határszakaszon is kerítést építhetnek. A magyar-szerb határra épülő műszaki határzár létrehozására az állam 6,6 milliárd forintot csoportosított át. A kivitelezés tíz-tizenkét helyszínen kezdődhet el, a munkában a honvédség kilencszáz tagja vesz részt, a határidő november 30. – ezt már Hende Csaba, honvédelmi miniszter mondta mórahalmi sajtótájékoztatóján júliusban.

Menekülttábor Kiskunhalason
Menekülttábort nyit a kormány Kiskunhalason, jelent meg a Magyar Közlönyben. A kormány határozata szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló törvény alapján könnyített és gyorsított eljárásban építhetik ki a kiskunhalasi Menekültügyi és Migrációs Központot. A beruházáshoz például nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, nem kell településképi véleményezési eljárást lefolytatni és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye. A tábor a Szegedi út 73-75. szám alatt található egykori szovjet tüzérlaktanyában létesül, Kiskunhalas szélén, de lakott területen belül található.

Orbán Viktor tusványosi beszédében kiemelte: hamarabb akarja a kerítést, augusztus 31-én már teljes hosszában állni fog a műszaki határzár. Egyelőre csak egy másfél méter magas drótkerítést húznak fel a szerb határon, hogy teljesíteni tudják a kormányfő ígéretét – közölte pénteken a Népszabadság. A munkálatokban részt vevő egyik férfi a beszámoló szerint azt mondta, most csak az elővédkerítés épül, a nagyobb, amely a kisebb mellett fut majd, szerinte később készül el. A lap úgy értesült, hogy a határ négy-öt kilométeres szakaszán ráadásul egyáltalán nem építenek semmiféle kerítést vagy drótakadályt. Arról a mocsaras-lápos területen haladó határszakaszról van szó, amelyen a migránsok eddig még csak meg sem kíséreltek átjutni.

Nem csak az időpontban voltak teljesen ellentétes megállapítások a kormányzat részéről, a pontos méret is kérdés. Szijjártó még egyértelműen négy méteres kerítésről beszélt, majd egy hónappal később Nagy László, az alapanyagokat előkészítő BV Holding Kft. ügyvezető igazgatója ezt mondta: a kerítés három méter magas lesz, felül és alul is pengés drót (NATO-drót) fut majd. A legfrissebb információk szerint jelenleg három métert tervez a kormány.

Közben Kübekháza polgármestere nyílt levelet írt Pintér Sándornak. A belügyminiszternek több kérdést is feltesz, többek között arról érdeklődik, hogy a kormány milyen kártérítést akar nyújtani a településnek, ugyanis a kerítés megtizedeli a vadállományt és az építkezés során tönkreteszik az utakat is. Velük egyébként nem egyeztettek. Molnár Róbert figyelmezteti Pintért: "úgy gondolom, hogy a hatalom ereje nem mentesít sem a felelősségvállalás, sem a törvények, egyéb jogszabályok betartása alól".

Nőtt az iszlámellenesség Magyarországon, amióta egyre több bevándorló érkezik – számolt be tapasztalatairól a Magyar Iszlám Közösség alelnöke a Hír TV-n. Kovács Miklós Ahmed ennek ellenére nem tartja elképzelhetőnek, hogy olyan konfliktusok alakuljanak ki a betelepült muzulmánok és a helyi lakosság között, mint amilyenek Nyugat-Európában mindennaposak. Az imám szerint már megszokott, hogy leplezetlen gyűlölettel néznek az arabnak kinéző emberekre és a fejkendős muszlim nőkre, de egyre több a verbális inzultus is. Az is előfordult, hogy nők fejkendőjét próbálták meg leszedni a buszon vagy az utcán – mondta. Azok is ki vannak téve az atrocitásoknak, akik már 20-30-40 éve Magyarországon vannak, magyarul beszélnek és itt telepedtek le. Szerdán a Magyar Iszlám Közösség közleményében kiemelte: „Természetesen mi is úgy gondoljuk, hogy a menekülteknek elsősorban a saját hazájukban kellene boldogulniuk, azonban az élet olyan dolgokat is produkál, mint a háborúk, polgárháborúk, éhínség és életek, családok fokozott veszélyhelyzete”.

Bezárják a Csalagutat?
A brit kormány kész elrendelni, hogy éjszakára lezárják a szigetországot és Franciaországot összekötő Csatorna-alagútat, ha Calais-nál rosszabbodik a migrációs helyzet - tudta meg a The Daily Telegraph. A napilap pénteki száma szerint az intézkedést a brit kormány rendkívüli események idején összehívott tanácskozó csoportja (COBRA) már korábban fontolóra vette, de csak az után szivárgott ki, hogy előző nap kiderült: egy illegális bevándorló a rendkívüli veszélyekkel dacolva gyalog kelt át a csaknem 50 kilométeres alagúton. A szudáni férfit alig valamivel célja, Folkestone előtt fogták el a rendőrök.

Az Európai Bizottság egyébként pénteken felszólította az európai uniós tagországokat, hogy tegyenek eleget korábbi ígéretüknek, és segítsék az uniós határrendészeti ügynökség, a Frontex megnövekedett erőfeszítéseit, különös tekintettel a Görögországba és Magyarországra tartó bevándorlóáradat kezelésére. A brüsszeli testület szóvivője elmondta, hogy a bizottság levelet kapott a Frontextől, amely szerint a tagországoktól egyelőre nem érkezett elegendő felajánlás ahhoz, hogy az ügynökség végre tudja hajtani tervezett műveleteit. Natasha Bertaud arra sürgette a tagországokat, hogy mielőbb segítsék a Frontex munkáját, nemcsak a pénzügyi hozzájárulással, hanem technikai és személyi jellegű támogatással, például járművek küldésével is.

Ferenc pápa a menekültekről
A tengeren menekülő migránsok befogadásáról és a közel-keleti térség konfliktusairól is beszélt Ferenc pápa pénteken, amikor a Vatikánban fogadta az Ifjúsági Eucharisztikus Mozgalom (MEG) tagjait. Ferenc pápa a világ válságövezeteiről beszélve megemlékezett a tengeren menekülő emberekről. Közülük a Mianmarból menekülő rohingja kisebbség tagjait említette meg, akiket májusban az emberkereskedők magukra hagytak Indonézia partjainál a nyílt tengeren és eddig egyetlen ázsiai ország sem kívánta őket befogadni. Az egyházfő úgy fogalmazott, hogy ezeknek a menekülteknek a visszautasítása “háborúval” ér fel, “ez erőszak, ezt gyilkosságnak nevezik”.

A plakátok ára

Az Átlátszó-blog közadatigénylésben kérte ki a bevándorlásról és terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció reklámköltéseit. Az adatokból kiderül: legtöbbet tévéhirdetésekre és óriásplakátokra költötte a kormány.

A kampány összköltsége bruttó 379 578 780 forint volt az alábbi bontásban:

– nyomtatott újságok: 166 db megjelenés 77,4 millió Ft

– online hírportálok: 34 felületen 2 hónap jelenlét 46,8 millió Ft

– televízió: 1.123 db megjelenés 141,4 millió Ft

– rádió: 1.660 db megjelenés 39,2 millió Ft

– óriásplakátok: 1.025 db 74,4 millió Ft.

A Miniszterelnökség azt már nem árulta el a blognak, hogy név szerint mely újságokban, tv-kben, rádiókban és online felületeken hirdettek.

A Vastagbőr közben hazugságon kapta a kormányszóvivőt, hiszen július közepén Giró-Szász András azt mondta: “A kormány 30 millió forintból oldotta meg azt a plakátszámot, amit 33 millió forintból oldott meg a Kétfarkú Kutya Párt”.

A számokból kiderül, hogy Giró-Szász valamit "elnézhetett".