MSZP;Nagy Sándor;

2015-08-24 20:48:00

Gyászol az MSZP

Nagy Sándor született érdekvédő volt, neve hosszú évekig egyet jelentett a szakszervezeti mozgalommal - közölte az MSZP a hétfőn elhunyt volt országgyűlési képviselőre emlékezve.

A közlemény szerint Nagy Sándor erős baloldali elkötelezettségét jelzi, hogy az általa képviselt emberekért még saját politikai közösségében is harcolt, és ennek a küzdelemnek minden következményét vállalta. Magyarországnak, a dolgozó magyar embereknek sok olyan érdekvédőre lenne szükségük, mint amilyen Nagy Sándor volt - írta az ellenzéki párt, hozzátéve: az MSZP erkölcsi és politikai feladatának tekinti életben tartani a néhai politikus által képviselt szolidaritást.

Nagy Sándor életének 69. évében rövid, súlyos betegség után hunyt el hétfőn. A rendszerváltás előtt tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. A rendszerváltás előtt és utána is volt országgyűlési képviselő. 1994 és 2006 között az MSZP országgyűlési képviselőjeként volt a parlament tagja. 2002 és 2006 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott. 1990-től a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke volt.