Szerintem;Jobbik-Konzervatívok;határ;migráció;jobboldal;

2015-08-29 08:31:00

A licitálás folytatódik

Tovább folyik a jobboldalon a migráció körüli licitálás. A Honvédség alkalmazásának felvetésével a Jobbik jelentősen emelte a tétet, amelyet a Kormány jelenleg még csak elvi szinten tart, de lehet, hogy hamarosan elindulnak a katonák.  Már készül valahol az Alaptörvény katonai  alkalmazást egyértelműen lehetővé  tevő módosítása, és ne legyen kétséges, hogy a Jobbik szavazataival ez át is fog menni. A kormányzó erő is a határok megvédéséről beszél, ezért ebben a licitháborúban számokkal is alá tudja támasztani a honvédek déli határra való felvonultatását, hiszen a rendőrség az utolsó erőit veti be: a tanulókat. Az országos rendőrfőkapitány - aki nem mellesleg határőrként kezdte a pályáját - elszólta magát, amikor azt mondta, hogy a határvadász századok felállításával a megcélozható eredmény a migráció lassítása lehet. Szerintem tudja, hogy most a migrációt nem lehet megállítani, csak kezelni, elsősorban a migránsok szakszerű szűrésével és humánus terelésével. Erre a rendőrség ereje önmagában is elég.

Megjegyzem, egyébre nincs is szükség, hiszen a német kancellár határozottan kijelentette, hogy a Szíriából érkező menekülteket Németország beengedi. És ez nem ballib elmeszülemény, mint azt a jobboldalról láttatni szeretnék. Orbánék és Vonáék az államhatárt fétisnek tekintik, mint a pártállami vezetők, akik ilyen szlogenekkel nevelték a határőröket: "az államhatárok őrizete békében is harci feladat", vagy "a Magyar Népköztársaság államhatára szent és sérthetetlen". Igen, ez egészen addig így volt, amíg a határnál összegyűlt NDK-sok a döbbent és tehetetlen katonák szeme láttára át nem törtek  a "szent" vonalon. Ne feledjük, ez akkor egyedi eset volt. Most viszont folyamatosan hömpölyög felénk a menekülők többezres tömege, akik sok száz kilométert tettek már meg és nem áll szándékukban sem megállni, sem visszafordulni.

A Kormány olyan feladatot szabhat a rendőröknek és a katonáknak, amely teljesíthetetlen: ne engedjék az ország területére az illegális  határátlépőket. Lesz jogi eszköz is, a Btk. módosítása, amelyet az elkövetők nagy száma miatt nem lehet majd végrehajtani. Tévednek, akik azt hiszik, hogy kifejezett tűzparancs kell ahhoz, hogy tragédiák történjenek. A rendőrök, a katonák felszólítják a magyarul nem beszélő tömeget, hogy forduljanak vissza, akik természetesen ennek nem tesznek eleget. Állandósulnak a feszült helyzetek, amelyek során törvényszerűen bekövetkezik majd a fizikai erőszak. Jönnek a kényszerítő eszközök: a testi kényszer, a bilincselés, a könnygáz, a gumibot, a vízágyú, és elérkezhet a pillanat, amikor a nagy nyomás alatt lévő rendőrök és katonák közül úgy érzi majd valaki, hogy az ő vagy a társai a testi épsége, élete közvetlen veszélyben van. És eldördülhet az első figyelmeztető lövés...Nem folytatom.