Európa balra van?

Európa balra van. Volt idő, amikor a magyar szocialisták bátran vállalhatták kijelentő mondatban is ezt a jelszót. Nyugat-Európa legtöbb országában, egyedül vagy koalícióban, szocialista-szociáldemokrata pártok kormányoztak, de még Lengyelországban és Litvániában is az MSZP testvérpártjai kerültek hatalomra. Az európai szociáldemokrácia átütő győzelme azonban nem tartott sokáig, a Szocialista Internacionálé európai tagpártjai különböző okok miatt sorra vesztették el a választásokat. Ez önmagában még nem tragédia, a politikai váltógazdaság így működik. De a szociáldemokrata pártok komoly törzsválasztói rétegeket is elvesztettek, szakszervezeti és munkásbázisuk a legtöbb országban meggyengült.

A Blair-Schröder féle „harmadik út” új választói csoportok megnyerését ígérte, de az átmeneti megkapaszkodás után a brit Labour és a német SPD támogatása tovább csökkent.

A szociáldemokrata mozgalmak válságát jól jelzi, hogy ugyanarra a bajra kétfele, tökéletesen ellenkező irányba keresnek megoldást. Egyesek szerint még bátrabban kell nyitni a liberális gazdasági és társadalmi modell, a „közép” felé, mások szerint éppenséggel balra kellene fordulni, vissza az egyenlőségpárti, szocialista értékrend irányába. Magam nem vagyok semleges ebben a vitában, nyilvánvalóan a baloldali alternatívával rokonszenvezem. De szerencsés esetben mindkét megoldás életképes lehet. A hagyományos liberális pártok Európa-szerte végzetesen meggyengültek, s egyfajta „szociális vérátömlesztéssel” a jobboldali szocdemek új, szociálliberális erőt hozhatnak létre.

Azt azonban mindenkinek látnia kell, hogy a politikai „közép” – amelyhez minden harmadikutas párt és ideológus igazodni akar – egyáltalán nem stabil, hanem nagyon is változik az idők során. Nem csak arról van szó, hogy a szélsőséges – vagy annak nevezett erők – mindkét oldalon megerősödnek, maga a „közép” is mozgó célpont lett. Jelenleg azt látjuk, hogy a mérsékelt középen, az „átlagemberek” gondolkodásában egyszerre erősödik egy „jobbos”, nacionalista és egy „balos”, szociális és antikapitalista irányzat. A pénzügyi válság, a görög krízis és a menekültkérdés alaposan meggyengítette azt a hitet, hogy az EU és annak jelenlegi társadalmi-gazdasági rendje a tagállamok polgárai számára stabil és virágzó jövőt ígér. A politikai közép „békeidőben” azokat jelenti, akik szerint nagyjából rendben mennek a dolgok, de kisebb kiigazításra hol jobbról, hol balról szükség lehet. A mai Európában nagyon kevesen hiszik, hogy a dolgok alapvetően jó irányba mennek. S ezt a baloldalnak is tudomásul kell vennie.

Az európai baloldalon napjainkban látványos változások történnek. A szociáldemokrácia válságával egy időben új, vagy a jelentéktelenségből felemelkedő pártok és politikusok törnek előre. Legfőbb jellegzetességük, hogy a kommunista és a szociáldemokrata hagyományt új formában kívánják egyesíteni, amit legpontosabban talán radikális szocialistának nevezhetünk. Közülük az elmúlt hónapokban a görög Sziriza vált a legismertebbé. A Sziriza a nyáron egy csatát elvesztett, de az őszi előrehozott választások megnyerésére így is maradt esélye. Hasonló pártok jelen vannak a skandináv, Benelux és dél-európai országokban is, és persze ilyennek tekinthető a német Die Linke is. A volt szocialista országok közül Szlovéniában a tavaly alakult, marxista gyökerű Egyesült Baloldal néhány havi kampány után bejutott mind a nemzeti, mind az uniós parlamentbe. A Sziriza azzal emelkedett ki közülük, hogy különböző okok miatt kormányra került, amit a többi radikális baloldali párt eddig nem remélhetett. (Hacsak nem koalíciók junior partnereként.)

A radikális (vagy egyszerűen csak szocialista) baloldal történetében nagy előretörést jelentene, ha képviselőjének, Jeremy Corbnynnak sikerülne megszereznie a brit Munkáspárt vezetését. A Labour az európai demokratikus baloldal egyik „vezérhajója”, amelynek fordulatai sok szociáldemokrata párt számára mintául szolgálhatnak. A veterán munkáspárti Jeremy Corbyn a Ciprasz-féle modellel szemben nem új pártot alapított, hanem a régi jó Munkáspártot akarja meghódítani. Mégpedig a régi szocialista eszmékhez való visszatéréssel, és ugyanakkor százezernyi új párttag megnyerésével. Pártbeli ellenfelei azt mondják, hogy megválasztása esetén a Labour elveszítené azt a közepet, amellyel a Blair-féle időkben három választást nyert. Azt elfelejtik hozzátenni, hogy azóta viszont két választást is elveszített, és Skóciában a tőle balra álló Skót Nemzeti Párt valósággal lemosta a térképről. Akárhogy is lesz, Corbyn fellépése azt mutatja, hogy a leghagyományosabb, szocdem jellegű nyugati nagy pártban is igény van egy erős baloldali fordulatra.

Ami persze bizonyosan nem jelent „szocialista forradalmat”, csak egy igazságosabb és egyenlőbb társadalom eszméjéhez való visszatérést.