Vajdaság;elbocsátás;

2015-08-31 11:10:00

15 ezres elbocsátás is várható

Mintegy 5,5 milliárd dinárt irányoztak elő azoknak a végkielégítésére, akiknek távozniuk kell állami munkahelyükről – jelentette be Kori Udovički szerb államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter a Vajdaság Ma közlése szerint.

„A dolgozók maximális számának meghatározására szolgáló kritériumokat az intézmények szükségleteivel összhangban kell meghatározni, nem pedig fűnyíróval” – fogalmazott Udovički.

Szavai szerint a foglalkoztatottak maximális számát meghatározó előírást várhatóan szeptember derekán hozzák majd meg, mert a minisztérium még nem gyűjtötte be az összes szükséges adatot, írja a Beta hírügynökség.

A tárcavezető elmondta: becsléseik szerint mintegy 9000 munkahely szűnik majd meg, esetleg valamivel kevesebb, viszont ha számba veszik a nyugdíjba vonuló dolgozókat is, ez a szám elérheti a 15 ezret is.

Emellett megfontolják annak lehetőségét is, hogy megszüntetnek egyes kormányügynökségeket, vagy pedig összeolvasztják őket. Udovički szerint nem túl túl nagy az ilyen ügynökségek számra, de jó szervezésre van szükség, hogy a munkájuk hatékonnyá váljon. Hozzátette: az ügynökségeknek és a független szerveknek mintegy 3000 dolgozója van.