LMP;közbiztonság;rendőrök;

2015-09-07 14:13:00

LMP: veszélyben az ország közbiztonsága

Az LMP szerint szükséges a rendőrség létszámának jelentős emelése, az elmúlt napok eseményei ugyanis azt bizonyították, hogy a létszámhiány veszélyezteti az ország közbiztonságát. Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője és Gerstmár Ferenc rendészeti szakszóvivő hétfői, budapesti sajtótájékoztatójukon egyaránt drámainak ítélte a menekültek vonulásával kialakult helyzetet. 

Gerstmár Ferenc a tartalékosok felvételét javasolta, és kijelentette azt is: ésszerűsíteni kell a menekültekkel kapcsolatos rendőri eljárásokat. Csárdi Antal arra mutatott rá: a főváros peremkerületeiben eddig is sem volt elégséges a rendőri jelenlét a közterületeken, és a határvadász század létrehozásával mindez megítélése szerint csak súlyosbodhat. A politikus ezért választ vár a belügyminisztertől arra: honnan pótolják majd a kerületekből elvezényelt állományt. 

A képviselő legalább a már korábban is ígért 3200 fős állománybővítést mindenképpen szükségesnek tartja. Fontosnak ítélte, hogy a kialakult helyzet ne kockáztassa Budapest vagy más városok közbiztonságát és kijelentette azt is: a menekültek tranzit utaztatására lenne szükség Röszkétől a nyugati határig, ez ugyanis mentesítené Budapestet.