árvíz;Japán;ítéletidő;

2015-09-13 12:09:00

Ítéletidő Japánban: víz alatt a város, többen meghaltak - Sokkoló fotók!

Ötre emelkedett a Japán középső és északkeleti részét sújtó árvizek halálos áldozatainak száma, tizenöt embernek pedig továbbra is ismeretlen a sorsa - jelentette vasárnap a Kyodo hírügynökség. A fő képre kattintva láthatja a többi felvételt is a tragédiáról!

A rendőrség és a mentőcsapatok folytatják az eltűntek felkutatását, de tartani lehet attól, hogy ők sem élték túl az ítéletidőt. A hatóságok közlése szerint 29-en sérültek meg. A legsúlyosabb helyzet az ország keleti részén, az Ibaraki prefektúrában fekvő Dzsoszóban van, ahol a Kinugava folyó csütörtökön mintegy 80 méteren átszakította a gátat, és elöntötte a 65 ezer lakosú város nagy részét. Mintegy 40 négyzetkilométeres terület került víz alá. A Tokiótól 80 kilométerre északra fekvő településen súlyos károk keletkeztek az áramszolgáltatásban, a távközlési vonalakban, az ivóvízrendszerben és számos épületben.

Vasárnapig mintegy négyezer kimenekített lakos még nem tudott hazaköltözni, közel 11 ezer háztartásban nem volt áramszolgáltatás, és nagyjából ugyanennyi épületben nincs ivóvíz sem. Az Ibarakival szomszédos Tocsigi prefektúrában is súlyos árvizek és földcsuszamlások voltak, és Oszakában is gondokat okozott az ítéletidő. A heves esőzéseket és árvizeket a térségre kedden lecsapó Etau tájfun idézte elő.