kiállítás;mezőgazdaság;uniós támogatás;agrárium;

2015-09-24 07:26:00

Elavult földárakról licitáltatna a kormány

A 77. agrárkiállítás megnyitóján a gazdasági és a földművelésügyi miniszter csak "a szépre emlékezett", de a szakemberek szerint a valóság sokkal sötétebb. Ezt csak tetézi az állami föld felgyorsított eladása. Ráadásul a korábbinál jóval kevesebb uniós támogatás jut az ágazatnak.

Parlamenti vitanapot kezdeményez az Országgyűlés szocialista frakciója az állami földek eladásáról, mert sérelmezik, hogy a törvényhozás mellőzésével döntött a kormány ebben a kérdésben -jelentette be Gőgös Zoltán a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) megnyitóünnepségét követően. A szocialisták elnökhelyettese reagált az agrárium eredményeit dicsőítő miniszteri előadásra is. Fazekas Sándor szavaikból kiderült, a mezőgazdaságot a kormány az elkövetkező 20 évben az iparral egyen értékűnek tekinti a magyar agráriumot. A földművelésügyi miniszter elmondta, az elmúlt öt évben az agrárium termelése másfélszeresére nőtt és a válságon túljutva növekedési pályára állt. A miniszter nem merült el a részletekben, például nem tért ki arra, hogy hova vezethet a hazai tejágazatot is fenyegető súlyos válság. Az uniós tejkvóta idén április eltörlése után a magyar gazdák és feldolgozók igen nehéz helyzetbe kerültek, de a húsipar sem dübörög és az ágazat más területein is több a panasz, mint a dicsekvés.

Csillogó kirakat, egy düledező kamra előtt - foglalta össze a miniszteri beszédek és a valóság viszonyáról alkotott véleményét Gőgös Zoltán. Az MSZP elnökhelyettese szerint az agrártárca vezetője erősen kozmetikázott számokat mondott, mert valójában vidéken jelentős jövedelemcsökkenés figyelhető meg, de az sem igaz, hogy a hivatalos állítások mértékével növekedtek volna a kistermelő gazdaságok. A gazdák inkább a túlélésért küzdenek és szenvednek a szabályozó rendszertől, elsősorban a 27 százalékos áfától. Szükség van a vidéki jövedelmek emelésére, különösen az ellenőrzésben, igazgatásban, mert a kormányhivatali rendszer bevezetése óta csökkentek a fizetések - figyelmeztetett.

A hazai agrárium valóban fejlődött az elmúlt 7 évben, nem kis részben az 5,5 milliárd eurós uniós támogatásoknak, ám a kormány lépései miatt is ez az összeg 2014-2020 között alig éri el a 4,3 milliárd eurót - jegyezte meg Harangozó Gábor, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke. A miniszterek által kiemelt állattenyésztésre például 250 milliárd forint helyett csak 75 milliárd, de az agrár-környezetgazdálkodásra is feleannyi jut az elkövetkező időszakban, mint az előző pénzügyi ciklusban. A politikus a sietős állami földeladásokról szólva nem zárta ki, a költségvetési lyukak betömésére is tervezett 300 milliárdos bevétel mellett az is sürgeti a kormányt, hogy még a földforgalmi törvény miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárás lezárulta előtt kész helyzetet teremtsen.

Gőgös Zoltán szerint a kormányfő utasítását, hogy év végig be kell fejezni az állami földek eladását, csak akkor lehet végrehajtani, ha már megvannak a vevők, hiszen 30 ezer licitet kellene ez idő alatt levezetni. A felkínált területek 80 százalékát hosszú távon haszonbérlet terheli, így nagy bizonyossággal ezeket spekulánsok veszik majd meg - jegyezte meg.

A politikus szerint óriási vagyonvesztéssel jár az állami földek eladása. Erre utal az is, hogy a hivatalos megyei árlistákat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2013-as adatai alapján állították össze. Az MSZP kormányra kerülése estén ezeket a földeket visszaállamosítja - ígérte Gőgös.

Sáhó Ákos, az OMÉK-on is megjelenő X-Agro földárverési honlap cégvezetője a Népszavának elmondta, a hazai termőföldárak az elmúlt időszakban évente 15-20 százalékkal emelkedtek. A szakember szerint ez a dinamikus növekedés mindaddig fennmarad, amíg a magyarországi árak meg nem közelítik az átlagos nyugat-európai szintet. A terület méretétől és minőségétől függően hektáronként 450 ezer-2 millió forint között kelhet el. (A szaktárca tervezetében a legmagasabb ár egymillió forint.) Az állami föld értékesítése azonban még nem a világhálón zajlik majd, ott személyes jelenlétre lesz szükség.