Simicska;Orbán;

2015-10-02 08:02:00

Fehéren (feketén)

Van az úgy manapság, hogy ami eddig fehér volt, az fekete lett. Vagy fordítva. Ennek pedig egyetlen oka a Vezérben keresendő. Hiszen tőle függ minden, ő mondja meg mindenről, hogy jó vagy rossz. És a minősítések változhatnak, annak megfelelően, hogy a hozzájuk tartozó emberek megfelelően gazsulálnak-e, avagy sem.

Minderről Simicska Lajos most már regényeket tudna írni. Amíg a Fideszhez közel álló vállalkozó volt - a párt gazdasági ügyeinek első számú letéteményese -, addig mindent szabad volt neki. Dőlt a megrendelés, a pénz, ha kellett, jogszabályokat igazítottak az érdekeltségeihez. Tavaly áprilisban, röviddel az újabb választási diadal után, mindez gyökeresen megváltozott. Hogy mi történt pontosan, azt az érintettek eddig még nem osztották meg a nyilvánossággal, amely csak a következményeket láthatja. A hűséges barátból ádáz ellenséggé lett üzletemberrel együtt.

És hogy a miniszterelnök karjai messzire nyúlnak, arról a héten ismét meggyőződhettünk. Most 761 hirdetőoszlopról derült ki, hogy szennyezik a levegőt, nem is ott vannak, ahol lenniük kellene és nem is olyanok, mint elő van írva. Hogy ezek az oszlopok a Mahiréi és hogy az a cég meg véletlenül Simicska érdekeltségébe tartozik, hát arról aztán a főváros igazán nem tehet. Ők csak korrigáltak egy rossz megállapodást, amikor ripsz-ropsz felmondták.

És a példákat még hosszan lehetne sorolni. A Közgépet nemrég egy időre kitiltották a közbeszerzésekből. Ami jelentős veszteséget okozott a vállalkozónak. De aztán a bíróság - a jogerős döntésig - mégis felfüggesztette a határozatot. Mire Simicska újra azzal kommentálta az esetet, hogy a gazdaságinak látszó döntést politikai okok motiválták. Akárcsak egyébként a hirdetőoszlopokról hozott fővárosi határozatot. És talán akkor sem járunk messze az igazságtól, ha úgy gondoljuk, személyes bosszú is vezérli a Vezért. Mert vele nem lehet összeveszni, őt nem lehet bírálni, vagy cserben hagyni.

A miniszterelnök és a vállalkozó viszonya februárban mérgesedett el, amikor utóbbi úgy jellemezte Orbánt, hogy "geci". Ki-ki döntse el ezek alapján, hogy Simicska jó emberismerő-e.