Ki kell törni a komfortzónából

Publikálás dátuma
2015.10.03 07:45
Jelképes direktori stafétaátadás – Bálint András és Kováts Adél FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Fotó: /
Az eddigi stábbal, Valló Péter főrendezővel és Komáromi Györggyel, a színház gazdasági igazgatójával viszi tovább a Radnóti Színházat Kováts Adél, a teátrum új igazgatója, aki 2016. februárjában veszi át a direktori posztot Bálint Andrástól. Kováts Adél az eddiginél több fiatal és női alkotót kötne a színházhoz.

Ülj középre Adél – mondta Bálint András leendő utódjának, Kováts Adélnak. A gesztus jelképesnek is tekinthető. Az új igazgatónő másik oldalán Valló Péter ült, aki marad a Radnóti Színház főrendezője.

- Kedvemre való, ami történt, így van nagyon jól - jegyezte meg aztán Bálint András, utalva a pályázat eredményére. Rögtön egy hátizsákot is elővett, benne ellentétes hatású dolgok: méz és ecet, súly és toll, síró és nevető maszkos szobor. Szinte filozofikus utalások, valószínű az igazgatás hálás és hálátlan oldalaira utalnak. A színésznő joggal meg is hatódott egy pillanatra a több mint harminc évig a Radnótit irányító Bálint András egyszerre apai és kollegális útravalójától.

Aztán Kováts Adél arról beszélt, hogy boldog és sikeres színésznőként nem volt könnyű döntés, hogy megpályázza az igazgatói posztot. Később lapunk kérdésére, hogy befolyásolta-e az, hogy Eszenyi Enikő a Vígszínház vezető színésznője korábban szintén elvállata, hogy továbbviszi a színházat és ez egy sikeres modellnek bizonyult, a leendő igazgató így felelt: többen a társulatból megszólítottak, mi lenne, ha pályáznék. Enikő egy nagy erejű karizmatikus személyiség, ráadásul a Víg egy nagy intézmény, egy óriási falat. Enikő egyébként elsők között gratulált. Örül, hogy most már ketten vagyunk. A Radnóti belsőségesebb és sokkal átláthatóbb, egyelőre egy játszóhellyel működő színház. Az igazgatás gondolata két évvel ezelőtt egy baráti beszélgetéskor vetődött fel bennem. Ezt, mint egy kis magocskát hordtam magamban és érleltem a gondolatot. Ettől függetlenül egy évvel ezelőtt Bálint András meghívott egy ebédre és megkérdezte nem lenne-e kedvem pályázni. A döntést természetesen egyedül kellett meghoznom.

Később arról kérdeztem Kováts Adélt, hogy miként fér meg egymással a színház hagyományainak a megőrzése a teátrum megújításával.

- A világ olyan mértékben nap, mint nap változik körülöttünk, hogy egy színház akkor tud érvényes maradni, ha folyamatosan képes a változásra. Én is egyébként is olyan alkat vagyok, aki mindig kész arra, hogy kijöjjön a komfort zónájából. Persze az utóbbi évek szereplehetőségei erre megteremtették a lehetőséget. A gyökereinket megtartva, ami ebben az esetben a Radnóti Színház szellemiségégét jelenti, faladatomnak tekintem, hogy az általam vezetett színház új kérdéseket tegyen fel és új alkotókat vonjon be a munkába. Huszonkét éve vagyok tagja a Radnóti Színház társulatának. Az ember akkor érzi jól magát egy helyen, ha stabilan és komfortosan tud létezni. Tehát az alapdolgokban az irány meghatározásában és a szándék minőségében egyet kell értenünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene bátran mozdulni. Ami a fiatalokat illeti, erős üstökös tehetségű, lánglelkű fiatal rendezőkre van szükségem. A változtatás járhat kockázatokkal. A stabil törzsközönségünket nem veszíthetjük el. És reményeim szerint a változtatásokkal új fiatal réteget is meg tudunk szólítani. A Radnóti kicsisége miatt nem kell minden közönségréteget elérnie, tehát ha tudjuk, hogy ki az, akihez szólni akarunk, azt gondolom, hogy a művészi színvonalból nem alább adva ebben a vállalásunkban is sikeres lehetünk.

Szóba kerültek konkrét tervek is. Kováts Adél pályázatában szerepel például a Csárdáskirálynő színrevitele is, amit azzal indokolt nemes egyszerűséggel, hogy a kedvenc darabja. Bár a mű játszási joga, még másnál van. Gyarmati Fanni naplójának színpadra állításával kapcsolatban viszont a Radnóti Színház rendelkezik az örökösök támogatásával. A naplóból nem feltétlen egy előadás születne, Kováts Adél szerint inkább lehetne ez egy mementó értékű sorozat.

Végül arról beszélgettünk, hogy mennyire kíván politizálni a jövőben a Radnóti Színház.

- A direkt politizálás mindig is távol állt tőlünk. A szándékaim szerint ez továbbra is így lesz. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének az előadások a jövőben politikusak. Ma annyira átszövi az életünket a napi politika, hogy nem tudunk semmiről sem úgy szólni, hogy az ne kapna valamiféle politikai felhangot. Releváns üzeneteket, témákat kell választani, akár olyanokat, amelyek éppen benne vannak a levegőben, vagy örök emberi érvényű problémákat feldolgozókat. Arra kell törekednünk, hogy ezek a megvalósításban üzenet értékűek legyenek. Például ha a menekültkérdést vesszük, mondjuk az Othello, Az egy csepp méz, vagy Agota Kristóf Az analfabéta című darabja is érintik ezt a témát.

A sajtóbeszélgetés végén az is kiderült, hogy Kováts Adél rendezni nem szeretne, de mivel nem tartja magát hivatalnoknak, a hagyományokat megtartva természetesen színésznőként továbbra is jelen lesz, persze az arányokat meg kell találni – jegyezte meg.

Bálint Andrástól pedig azt kérdeztük milyen szerepet szán magának a jövőben a Radnótiban, tanácsadó, színész, vagy netán rendező lesz?

- Tanácsot az ad, akitől kérnek. Ha Adélnak szüksége van rám, akkor természetesen a rendelkezésére állok. Tehát maradok a színháznál, de nem, mint igazgató, hanem mint idősödő színész.

Persze ezzel az önironikus megjegyzéssel a 2016. februárjában leköszönő nagyon is fittnek tűnő direktor egyértelmű sikert aratott a teremben.

Markáns pályázati elképzelések
- Az első évad rendezői: Alföldi Róbert, Ifj. Vidnyánszky Attila, Kovács D. Dániel és Valló Péter
- Új terek keresésével helyet adnának kísérletezésnek és az extrém sorsokat, női témákat feldolgozó kamaradaraboknak, monodrámáknak
- A közelben lévő Capa Központtal többek között összművészeti projekteket és tematikus napokat terveznek, a Lengyel Intézettel pedig felolvasó színházi esteket hoznának létre közösen, különös tekintettel a női szerzők darabjaira
- A nemzetközi kapcsolatok bővítésében is szeretne előrelépni, a színház például már eddig is folyamatos kapcsolatban állt a Bukaresti Nemzeti Színházzal
- A kortárs alkotók jelenlétét továbbra is fontosnak tartják
- Megtartanák a 14-16 fős társulatot, pótolva a szerepköri hiányokat

2015.10.03 07:45

Jó itt lakni – 90 éves a Gombaszögi Nyári Tábor

Publikálás dátuma
2018.07.22 19:58

Fotó: /
A felvidéki fiatalok legfontosabb nyári fesztiválján jártunk, ahol nincs térerő, alapfelszerelés a gumicsizma, de nem dísznek van a programfüzetbe biggyesztve, hogy szabadegyetem.
Dél is elmúlt már, de a tábor mintha még mindig ébredezne. A levegőben sparheltes lepény illata terjeng – a szalonnásnál finomabb fesztiválkaját még nem találtak fel –, a szomszéd asztalnál néhányan azt próbálják megfejteni, mit jelenthet a palacsintás bódé oldalán virító „ordás” felirat. A Gombaszögi Nyári Tábor sok tekintetben olyan, mint egy időutazás: mintha csak a kilencvenes évek végét írnánk, és a Sziget Fesztiválon járnánk. A táborozók komótosan sétálnak a zuhanyzók felé törölközőbe burkolva. Az ételsoron mindenhol más zene szól – de egyik sem olyan hangosan, hogy az megzavarja a még a tegnap hatása alatt állókat. A programsátrakban viszont már javában folynak a beszélgetések: hol a futballvébét elemzik, hol párkapcsolati témákat feszegetnek, hol pedig nemzetiségi kérdésekkel, oktatásügyi dolgokkal foglalkoznak a szakemberek. Közönség még a kora reggeli órákban is akad mindenhol: a „szabadegyetem” szó itt nem a hangzás kedvéért van a programfüzetbe biggyesztve. A programok közül egyértelműen a kulturális-közéleti serpenyő felé billen a mérleg, noha lehet túrára indulni a közeli cseppkőbarlangba, van paintball, medence, függőhíd, óriáshinta – és a kiírás szerint iszapbirkózás is. Ez utóbbiból némileg minden lakónak kijut: Gombaszög völgyben fekszik, a hegyek pedig minden nap lehúzzák az esőt, így a felkészült fesztiválozók gumicsizmát is csomagolnak. És ha már a völgynél tartunk: térerő nincs, az internetről meg már a megérkezéskor lemondtunk. Épp ez adja Gombaszög vadromantikáját: ott kell lenni, meg kell élni ahelyett, hogy kifelé kommunikálnánk. Ezért folyamodunk mi is a kóstoláshoz a Google helyett az ordás palacsinta tekintetében. Megéri: isteni.
Szívesen elcipelném ide azt, aki azt szajkózza, hogy a fesztiválozás műfaja maga a kulturális-erkölcsi métely: az irodalmi sátorban törökülésben isszák az írók-költők szavait a táborlakók, a folkszínpad felől jófajta felvidéki népzene szűrődik a vegán turmixokat kínáló pult felé. A jurták tövében lovak legelésznek, az egyik sátorban jógaoktatás folyik, s miközben próbáljuk eldönteni, mit együnk, mielőtt belevetjük magunkat a koncertekbe, megjelenik egy simogatásra Bordás Jakab, a fesztivál hivatalos kutyája, saját arcképes igazolvánnyal. Jakab (beszédes vezetékneve akkori lerobbant egészségi állapotára utal) az erdőből érkezett, Isten tudja, milyen előélet után döntött úgy, hogy itt szeretne lakni. Ahogy elnézem a tömeget, jó páran maradnának itt egész évre. A GombaOviban egész nap szakemberek vigyáznak a gyerekekre, így a szülők bátran kikapcsolódhatnak. Már a stáb felhívása – „este hatig mindenki szedje össze a pereputtyát” – megmosolyogtat, ám, hamarosan abba is beavatnak a veterán gombaszögiek, miért épp egy veréb a tábor emblémája. Az egyébként Magyarországon is ismert, mondjuk úgy, frivol tábori nóta idecitálásától azonban most eltekintenék. Kellő mennyiségű Kofolával felszerelkezve elindulunk a nagyszínpadhoz. Ez is a régi Szigeteket idézi, amikor a Világzenei nagyszínpad előtti dombon heverészve lehetett bólogatni, elmerülni a jobbnál jobb fellépők zenéjében. Az Akkezdet Phiai – a délután még az irodalmi sátorban szórakoztató slammer, Saiid, illetve Závada Péter költő-slammer duója – koncertje sajátos fordulatot vesz a nagyszínpadon. Az elromlott keverő miatt előbb a cappella rapet kapunk, aztán Said új szövegeiből némi ízelítőt. Miközben a technikusok igyekeznek megoldani a problémát, Závada félig humorosan felteszi a kérdést: nincs valakinél egy Závada-verseskötet? Nos, van: a közönség tapsvihar kíséretében adogatja előre a szerző Roncs szélárnyékban című kötetét. Lesz vers, lesz hang is, folytatódik a koncert az olyan AKPH-klasszikusokkal, mint a Kottazűr vagy a történtek tükrében egészen új színezetet kapó Mivel játszol, amelynek refrénje úgy szól: „A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene. A kérdés, hogy átérzed-e”. 
Gombaszögön 1928 óta táborozik szervezetten a magyar fiatalság, az itteni szórakozás és a kulturális programok mindig is kiemelten fontos szerepet játszottak a felvidékiek életében. Ennek megfelelően komolyan képviselteti magát a Felvidék két legfontosabb magyar médiuma, az Új Szó és a Pátria Rádió, a Fórum Kisebbségkutató Intézet fotókiállításán pedig láthatjuk magunk is: a változó idők és szelek ellenére Gombaszög valóságos fogalom az itteni magyarság körében. Sokan pedig éppen Magyarországról jönnek minden évben, hogy töltekezzenek a háborítatlan tábori hangulatból. „Ennyi fának még sosem rappeltünk” – nevet Saiid a lassan sötétbe burkolózó szalóci táj felé, aztán rákezd emblematikus, Egy ház című dalára: „Egy házam van, annak az égbolt a teteje / padló a végtelen föld, falak nincsenek / Apám a Nap, a Hold anyám, csillagok a gyermekek / Határtalan horgolják illatok a kertemet”.
2018.07.22 19:58

A csúnya is esztétikai gyönyörrel kecsegtet

Publikálás dátuma
2018.07.22 08:19

Fotó: Ferenczy Múzeumi Centrum/ Deim Balázs
A művészet bevett formáiról és kifejezőeszközeiről, a széphez fűződő viszony átalakulásáról is szól a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás Szentendrén
A mindennapjaink során magunk körül tapasztalható bizonytalanságot, változékonyságot, az értékvesztést, és mindezek a művészet által újraértelmezett nagyon új, és sajátos hangvételű alkotásait mutatja be a Csiszolatlan gyémántok című kiállítás a szentendrei MűvészetMalomban. Az elmúlt évtizedekben új műfajok jelentek meg a művészetben, s a korábban abszolútnak tartott perfekció helyébe a nyerseség, valamint az esztétikai fogalmának megváltozására rávilágító művek megalkotása került. A határok elmosódnak, és a keleti diktatúrákban vagy a szabad kapitalizmusban élő alkotók elképzelései a politika és a technológia változásainak megfelelően alakulnak. A tárlat egyaránt állít a néző elé a korábbi művészeti konvenciókat kétségbe vonó, a múlt, az emlékezés, a megörökítés létjogosultságát feszegető, valamint a kiútkereséshez kapcsolódó, nagyon is aktuális kérdéseket.
A korábban bevett hagyományok megkérdőjelezésére tesz kísérletet Daniel Pitín cseh festőművész is, aki a képzőművészet egyik kiemelkedő műfaját, a csendéletet idézi fel Határvidék című munkájában, ami használaton kívüli, felismerhetetlen, fiktív formákból áll. „Az egész világunk erről szól: a folyamatos alkalmazkodásról az újhoz, a még nem látotthoz, vagy a teljesen érthetetlenhez, amit nem tudunk logikával felfogni. Ez a világ már túlnőtt azon, hogy az emberek változtatni tudnának rajta” – hangsúlyozta Muladi Brigitta, a kiállítás egyik kurátora, az ArtCapital programsorozatának keretében zajló tárlatvezetésen. A művészettörténész kiemelte, nem csupán a megjelenítésben, a technikai megvalósításban is felmerülnek új megoldások. Ennek példái a galéria terében is helyet kapott gipsz szobrok, amelyek magukon viseli a kéz nyomát is. - Az, ami sokáig a művészek hátsó udvarában volt kidobva, egy új gondolkodás mentén helyet kap az alkotások között is. Egy olyan fázist örökít meg, amikor a művész még keresi önmagát, és kifejezőképességét. Ez annak lenyomata, ahogy az alkotó egy pusztulási folyamat után, egy új formát, az apokalipszisből új életet hoz létre – részletezte Muladi Brigitta. A kiállított művek nagy része e gondolat mentén épül fel, valami elfeledett, de emlékeinkben elevenen élőt idéz, egy a megszokottól eltérő, olykor szürreális formában. Szűcs Attila grafikai alkotásai is múlt és jelen, az elmosódott emlékek, de egyúttal a nagyon is pontos antropológiai megfogalmazásmódok meglétére mutatnak rá. Az EXIST (élni, létezni) felirat soraiból lecsúszott S betű, az EXIT (kijárat, kiút) is egy nagyon sajátos megjelenítése annak, ahogy a mindennapi életünk felépülni látszik: a létezés – ha csak ökológiai mértékben gondolunk is rá – határán egyensúlyozunk.
Az átalakulás, a világról való gondolkodás megváltozása, a szépségeszményhez fűződő sztereotípiáink lebontása leginkább Makai Mira Dalma művein keresztül jelenik meg. - Számos művész próbálta megfogni a virág szépségét, annak múlékonyságát. Nagyon hosszú ideig e tematika szerint dolgozván készítettek virágcsendéleteket, itt viszont a pusztulás szélén álló növényt láthatjuk. A művész a szép, finom kerámiát és mázat a hagyományos esztétika megváltozásának megfelelően alakítja masszaszerű, amorf anyaggá – hangsúlyozta Muladi Brigitta. A kiállítás műveire egyaránt jellemző az eddig megszokott értelmezési keretektől és sémáktól különböző megközelítés. A természet és ember, ember és állat viszonya, az ember önmagával, saját testének legapróbb építőelemivel való kapcsolata, a múlthoz, a történelmi korokhoz, a politikai gondolkodás megváltozásához adaptálódott felfogások egyaránt megjelennek az egyes műveken. A színek és a formák elegyéből kibontakozó alkotások gyakran elidegenítő, megakasztó hatással bírnak, s felteszik azokat a kérdéseket, amelyeket igyekszünk magunktól távol tartani, és szemet hunyni felettük. A távolságtartás igénye a kíváncsisággal ellentétesen változik a kiállítás során a nézőben, rávilágítva a kortárs művészetek talán egyik legfontosabb jellemvonására: minden, ami elsőre idegen, válhat néhány perc elteltével nagyon közelivé és otthonossá.

Infó:

Csiszolatlan gyémántok Kurátor: Alexander Tinei, Muladi Brigitta Helyszín: Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom (Bogdányi u. 32., Szentendre, 2000) Nyitva: szeptember 2-ig  

2018.07.22 08:19
Frissítve: 2018.07.22 13:29