Művészet és politika

Amikor egy művész, legyen az színész vagy énekes, lejön a színpadról, leveszi jelmezét, azért még színész marad, mint ahogy egy pap is, amikor lejön a szószékről, leveszi reverendáját, attól még pap. Az természetes, hogy a művészeknek is van politikai irányultságuk, azzal viszont nem tudok egyetérteni, amikor ezt közszemlére teszik. Különösen most, amikor az Orbán rezsim az élet minden területét maga alá gyűri, köztük a művészetet is. Ez jutott eszembe, amikor a tévében Varga Miklós kifejtette a Fidesz szlogenjét, mi szerint Gyurcsány egy semmirekellő, bukott politikus. Nem akarom Gyurcsány Ferencet megvédeni, nincs is rá szüksége, magam is vitatkoznék vele, de a tényeket nem lehet letagadni, megmásítani.

Jelenleg is több százezer híve van, tehát nem lehet jelentéktelen, azt a tényt, hogy Orbánnal felmosta a padlót egy politikai vitában, letagadni nem lehet, és ez egyetlen politikusnak sem sikerült rajta kívül. Varga Miklós, amikor a Fidesz szócsövévé vált, gondolt-e arra, hogy hány művészetét nagyra értékelő hívét alázta meg, akik az ő hangjára voltak kíváncsiak, amikor leültek a nézőtérre, és nem a politikai nézetére? Mert biztosan voltak közöttük jó sokan, akiknek egészen más a politikai irányultsága. A művészet nem lehet a politikának albérlője, egy művész teljesítményét nem a politikának kell megítélnie, hanem a nézőkre gyakorolt, magával ragadó hatásának. A politikusokat elfelejti az idő, egy igazi művészt sohasem.