hulladék;sztrájk;Vajdaság;

2015-10-14 10:36:00

Iskolasztrájkot tartanak a Vajdaságban

Vajdaságban, illetve Szerbia ország területén figyelmeztető sztrájkot tartanak az iskolák október 28-án, mert elégedetlenek az oktatásügy helyzetével – írta a Vajdaság Ma. 

A szakszervezetek azt kifogásolják, hogy a szerbiai kormány nem tarja tiszteletben az oktatásügyi dolgozóknak adott ígéreteit, amelyek egyebek mellett a fizetési osztályokról szóló törvény meghozatalára vonatkoznak.

Zvonimir Jović, a bánáti tanügyi dolgozók szakszervezetének elnöke a 021 hírportálnak nyilatkozva elmondta: átadtak Srđan Verbić szerbiai oktatási miniszternek egy listát azoknak az igazgatóknak a neveivel, akiket normán felül foglalkoztatnak és a törvényben megengedettnél régebb óta töltik be a tisztséget.

Mindezek miatt október 28-án figyelmeztető sztrájk keretében nem tartják meg az első tanórákat sem az első, sem pedig a második váltásban.