gyógyszer;Orbán;orvosi titoktartás;

2015-10-28 13:59:00

DK: és Orbán milyen gyógyszert szed?

A Demokratikus Koalíció tiltakozik az orvosi titoktartás megszüntetése ellen, a kormánynak semmi köze ahhoz, hogy kinek milyen betegsége van és milyen kórtörténettel rendelkezik - közölte a DK egészségügyi kabinetjének vezetője.

László Imre úgy fogalmazott, hogy egy friss tervezet szerint az Orbán-kormány megszüntetné az orvosi titoktartást, és központilag tárolná minden magyar állampolgár egészségügyi adatait. Az adatokhoz nemcsak az orvosok és az egészségügyi dolgozók, hanem a kormány is hozzáférne - emelte ki.

A politikus azt mondta, hogy a tervezet szakmailag teljesen elfogadhatatlan és érthetetlen, hiszen normális esetben miért lenne szüksége a kormánynak az egészségügyi adatokra. Hozzátette, hogy ezek olyan adatok, amelyeket a világ minden országában fokozottan érzékeny személyes adatként őriznek, a kabinet viszont "nyitott könyvként akar lapozgatni" bennük.
A tervezet abszurditását érzékeltetendő közölte, amennyiben a kormány ezt megszavazza, akkor kezdeményezni fogják, hogy ne csak Orbán Viktor tudja minden magyar állampolgárról, hogy ki milyen gyógyszert szed és milyen kezelésekre jár, hanem fordítva is, az állampolgárok is tudják meg, hogy a miniszterelnök milyen gyógyszereket szed, és milyen kezelésekre jár, akár itthon, akár külföldön. Hozzátette, hogy a DK ezzel csak érzékeltetni szeretné, milyen képtelen helyzetet állítana elő a kormány terve.

László Imre megjegyezte: az Orbán-kormány ezentúl zsarolásra használhatná a betegek olyan érzékeny adatait, mint mondjuk egy korábbi abortusz vagy egy nemi betegség. Könnyen elképzelhető, hogy akik kinyitnák a szájukat a kormányzati korrupció, vagy valamilyen fideszes bűncselekmény miatt, azt a kormány megfélemlítené az adatai nyilvánosságra hozásával - mondta. Ilyen eszközökkel csak diktatúrák és totalitárius rendszerek élnek - jelentette ki.

A nol.hu a Tisztességesadatkezelés.hu oldal üzemeltetőjére, Alexin Zoltánra hivatkozva arról számolt be, hogy a kormány megszüntetné az orvosi titoktartást, és egyetlen központi adatbankba tömörítené tízmillió magyar állampolgár teljes egészségügyi adattömegét bármiféle jogorvoslat lehetősége nélkül. A kötelező és totális, halálig tartó egészségügyi nyilvántartás ellentétes az európai joggal - írta a lap az adatvédelmi szakértő állítására hivatkozva.

A múlt héten publikált rendelkezés lenne hivatott utat nyitni az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér használata előtt, amely valamennyi állampolgár egészségügyi adatát gyűjtené össze - közlik. Ezekhez pedig az összes egészségügyi kormányzati szerv és az összes orvos és egyéb egészségügyi dolgozó is hozzáférne - hangsúlyozza a nol.hu.