interjú;Törőcsik Mari;

2015-10-30 18:10:00

Törőcsik Mari: Félre a gyűlölködéssel!

„Az nagydolog, amikor megérzi az ember, hogy szeretik. Mindig tudtam, hogy a közönségnek van egy része, amelyik ölben tart és átsegít a nehézségeken. Ezt megtapasztaltam azután is, amikor a klinikai halálból jöttem vissza” – mondja lapunknak adott interjújában Törőcsik Mari. A Kossuth-díjas színésznő, a nemzet színésze november 23-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját.

„Én a Nemzeti Színházba léptem be annak idején és innen is fogok meghalni” - fogalmaz Törőcsik Mari.

Göncz Árpádról, a nemrégiben elhunyt volt köztársasági elnökről azt mondja: „Nagyon szerettem. Egyszer mondtam is neki, hogy Árpád, te úgy vagy toleráns, hogy sohasem azt mérlegeled, hogy valaki jobboldali, vagy baloldali, hanem te mindig az embert nézed.”

A menekültkrízisről pedig így vélekedik: a szívem meghasad értük. Ugyanakkor szerinte a négy nagyhatalom képviselőinek kellene megoldaniuk ezt a problémát, félretéve a gyűlölködést. „Itt óriási a baj, utcán fekszenek emberek és éheznek gyerekek. Ezt nem szabad annyiban hagyni! – jegyezte meg a művésznő.

A teljes interjú a hétfői Népszavában olvasható!