Real Madrid;Paris Saint-Germain;Thiago Silva;

2015-11-03 06:56:00

Ibra lecsapna Madridban

Lassan körvonalazódik, mely csapatok juthatnak a legjobb 16 közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A keddi programból kiemelkedik a Real Madrid és a Paris Saint-Germain közötti összecsapás, amelyet az A csoportban rendeznek meg.

Két héttel ezelőtt nem jutott dűlőre egymással a Real és a PSG: a francia fővárosban rendezett találkozó gól nélküli döntetlennel zárult. A remit egyik csapatnál sem fogták fel tragikusan, sőt. Pontegyenlőséggel állnak a csoport élén, s négy egységgel előzik meg a Malmőt. A patinás spanyol lap, a Marca szerint Ibrahimovic lehet a találkozó főszereplője, aki – mint a lapnak elmondta – nem tart a királyi gárda elleni találkozótól. Egykor a Barcelona színeiben több El Clásicón is szerepelt. Ugyanakkor Rafa Benítez, a madridiak trénere sem maradt adós a válasszal, mint fogalmazott, tudja, hogyan lehetne hatástalanítani a svéd keselyűt.

Keylor Navas, a spanyol együttes kiváló Costa Rica-i hálóőre mindenesetre rendkívül óvatosan nyilatkozott a mérkőzés előtt. Úgy vélte, a PSG komoly nehézségeket okozhat a Realnak, amit már a Parc des Princesben október 21-én megrendezett találkozón is bizonyított. „Kiváló játékosokkal rendelkezik a párizsi csapat, olyanokkal, akik bármikor veszélyt képesek teremteni a kapu előtt” – figyelmeztetett Navas. A hálóőr hozzátette, lépésről lépésre építkeznek, hiszen az a céljuk, hogy bejussanak a BL fináléjába. Navas egyébként kilenc tétmérkőzésén nem kapott gólt, a legutóbbi, szombati 3-1-es madridi győzelemmel zárult bajnokin nem ő, hanem az Espanyoltól igazolt Casilla állt a kapuban.

A Real Madrid eddigi eredményeiből is elég nyilvánvaló, hogy Rafa Benítez nagyon jól összerakta a hátsó alakzatot. A BL-ben az együttes még egyetlen egy gólt sem kapott, s a bajnokságban is mindössze négyszer tudták bevenni a királyi gárda kapuját tíz mérkőzésen. 13 találkozón négy kapott gól, ez önmagáért beszél. Navas azonban nem saját érdemének tulajdonítja a valóban parádés mérleget, hanem – mint mondja – mindenki kiveszi a magáét a védekezésből. Bár Gareth Bale már egészséges, hírek szerint Benítez egyelőre nem számol a walesivel a kezdőben. Szintén felépült a védelem két bástyája, Sergio Ramos, valamint Pepe. Alighanem már Benzema is beállhat.

A PSG-nél Javier Pastoréra biztosan nem számíthat Laurent Blanc, a PSG szakvezetője, a több hetet kihagyott brazil védő, David Luiz viszont felépült térdsérüléséből. Védő- és honfitársa, Thago Silva szerint van esélyük a Santiago Bernabeuban. „Ha a saját játékunkat játsszuk, megverhetjük a Realt” – fogalmazott. Bármelyik csapat nyerne, nagy lépést tenne a legjobb 16 közé jutásért.

A B csoportban még minden lehetséges. Ha azonban a német Wolfsburg nyerni tudna a PSV Eindhoven otthonában, szinte biztosan eljut majd a nyolcaddöntőig. A másik találkozón a Manchester United a moszkvai CSZKA-t fogadja. A vörös ördögök saját pályájukon, az Old Traffordon már több mint 250 perc óta nem voltak eredményesek, a góliszony járványa azonban már az idegenbeli meccsekre is átterjedt. Szombaton Louis van Gaal együttese csak gól nélküli döntetlent ért el a Crystal Palace elleni idegenbeli bajnokin. A MU egyébként két hete egy rendkívül unalmas meccsen játszott 1-1-et az orosz fővárosban.

A C csoportban megerősítheti vezető pozícióját az Atlético Madrid. Ehhez idegenben kell nyernie a csoport utolsó helyén álló kazah Asztana ellen. A Benficának várhatóan kicsit nehezebb dolga lesz a török Galatasaray-jal szemben. Nagy rangadót rendeznek a D csoportban. Bár a Mönchengladbach eddig csak egy pontot gyűjtött csoportjában, mióta Ralf Schubert vette át ideiglenesen a csapat irányítását, azóta szárnyalnak a zöld sasok. Két hete épp Torinóban, a BL-finalista Juve otthonában értek el döntetlent. A Borussiának mindenképpen nyernie kell ahhoz, hogy esélye maradjon a továbbjutásra. A csoport másik meccsén a Manchester City három pontért utazik Sevillába.

BL-csoportkör, 4. forduló kedd
A csoport
Real Madrid-PSG (Tv: M4, 20.45)
Sahtar-Malmö
B csoport
PSV–Wolfsburg
Manchester United-CSZKA (Tv: 20.45, Sport 1)
C csoport
Asztana-Atlético Madrid (Tv: Sport 1, 16.00)
Benfica-Galatasaray
D csoport
Mönchengladbach-Juventus (Tv: Sport 2, 20.45)
Sevilla-Manchester City  (Tv: AMC 20.45)