menekültek;embercsempészek;

2015-11-05 10:01:00

Durva: 16 migránst zsúfolt egy autóba az embercsempész

Tizenhat határsértőt egy személyautóba zsúfoló embercsempész ellen emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség - tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Szanka Ferenc közölte, hogy a szerb férfit vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva, a csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. A vádirat szerint a férfi Szerbiában állapodott meg megbízójával, hogy a mások által a zöldhatáron átkísért migránsokat 200 euró fejében Röszke közeléből Bécsbe szállítja. Július 6-án este érkezett Magyarországra. Megbízóitól egy egyterű autót kapott, amelyből kiszerelték a hátsó üléseket, hogy többen elférjenek benne.

A vádlott éjszaka Röszke külterületére hajtott, ahol felvett 16 - szíriai, eritreai és pakisztáni - határsértőt. A beszállás közben azonban észrevette, hogy a rendőrök fölfedezték, ezért a kocsi tolóajtaját nyitva hagyva megpróbált elmenekülni. A járőrök kétperces üldözés után tudtak csak elé vágni és megállítani. Az eredetileg hétszemélyes, öt köbméteres légterű gépkocsiba a migránsok csak álló helyzetben összegörnyedve fértek be, a zsúfoltság már rövid időn belül egészségügyi és pszichés tüneteket, testi és lelki gyötrelmeket okozott volna nekik.