Országgyűlés;földbérlet;állami gazdaság;lex Simicska;

2015-11-25 06:22:00

Folytatódik a földcsata

Nem mondott le a Fidesz az újabb "lex Simicskáról". Győrffy Balázs fideszes országgyűlési képviselő, agrárkamarai elnök új módosító javaslatot terjesztett be tegnap az Országgyűlés elé a hosszú távra kötött haszonbérleti szerződések díjainak módosításáról.

Egyúttal az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) új jogintézménnyel, a szerződés-átruházással egészítené ki. A föld tulajdonosa a bérleti szerződés megkötése után öt évvel, majd később rendszeresen felülvizsgálhatná a bérleti díjat. A javaslat a legalább 10 évre kötött haszonbérleti szerződésekre vonatkozna, vagyis a 12 volt állami gazdaságra is. Az új tulajdonos a helyben elfogadott bérleti díjhoz igazíthatná az összeget, a bérlő viszont felmondhat, ha az új díj 20 százalékkal meghaladja a régit. Jelenleg olyan olcsón bérlik a volt állami gazdaságok földjeit, hogy ezt a szintet nem lesz nehéz meghaladni.

A 12 volt állami gazdaság földjeinek bérlőit azonban Brüsszel is nehéz helyzetbe hozhatja, ha akár ők, akár az új tulajdonosok a bérleti díj miatt Strasbourgig vinnék a vitás ügyeiket. Nem kizárt ugyanis, hogy az Európai Bíróság tiltott állami támogatásnak nyilvánítaná a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által kötött, a piaci árnál jóval alacsonyabb bérleti díjakat. Az is előfordulhat, hogy visszamenőleg 15 évre a piaci ár és a jelenlegi bérleti díj közötti különbség megtérítésére kötelezné őket - írja az Agrárszektor.hu

A közben a lanyha érdeklődés mellett zajló földárveréseken az évekkel ezelőtti korrupciógyanús földhaszonbérleti pályázatok nyertesei jószerével egyedül licitálnak, és kikiáltási áron hozzájuthatnak az általuk eddig is művelt termőföldekhez - írta a NOL.hu. Például Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor bizalmasa, felcsúti polgármester kikiáltási áron 104,3 millió forintért vett meg 66 hektár állami földet.

A miniszterelnök feleségének felcsúti földjeit is művelő Flier Tamás 12 és fél hektáros szántó tulajdonjogához jutott hozzá 14,4 millió forintért. Rajta kívül más nem licitált. A jelek szerint Fejér megyében senki nem mer velük szemben licitálni.