Egyiptom;halálesetek;rendőrörs;

2015-12-03 19:16:00

Rejtélyes halálesetek az őrsökön - Felszólalt az államfő

Felszólalt csütörtökön az egyiptomi államfő az ország rendőrőrsein történt halálesetek kapcsán, amelyek napok óta uralják a helyi közéletet. Abdel-Fattáh esz-Szíszi hangsúlyozta, hogy egyes rendőrök ballépéseivel nem vádolható az egész intézmény, s kijelentette: a vétkes megkapja büntetését.

A múlt héten három letartóztatott vesztette életét Egyiptom különböző rendőrőrsein röviddel őrizetbe vételük után, s ez szokatlanul szókimondó bírálathullámot indított el a helyi sajtóban. A hadsereg-főparancsnokból lett elnök a kairói rendőrakadémia növendékeihez és személyzetéhez szólva magasztalta a rendőrség munkáját, amelynek egyik eredménye - mint mondta - a szerdán lezárult parlamenti választások sikeres levezénylése volt. Az államfő emlékeztetett az országban tevékeny terrorcsoportok jelentette veszélyre, amelyek támadásai elsősorban a biztonsági erők tagjait célozzák.

Ugyanakkor az állami televízióban közvetített beszédében Szíszi arra intette a jelenlévőket, hogy "a méltányosság és a pártatlanság szem előtt tartásával járjanak el a polgárokkal szemben, miközben joguknak eleget téve fellépnek intézményük védelmében". 

"Azt akarom, hogy a jelmondatunkat, miszerint 'a hadsereg, a rendőrség, és a nép kéz a kézben halad' ne csak ismételgessük, hanem eszerint is éljünk" - mondta. "Nem akarjuk, hogy egyesek tettei tönkretegyék ezt a mottót. A jogállamiság megszilárdítását akarjuk, (...) és ennek érdekében meg fogjuk büntetni a vétkest, bárki légyen is az" - tette hozzá.

A múlt hét incidenseiről felvételek is készültek, amelyek közül volt, amelyik a rendőrök brutális fellépését, illetve amelyik annak következményét örökítette meg. Az időközönként visszatérő jelenség által felkorbácsolt kedélyekkel kapcsolatban sokan arra hívták fel a figyelmet, hogy a Mubarak-rezsimnek véget vető 2011-es forradalom egyik fő motorja az a sokáig visszatartott düh volt, amelyet a mindennapos rendőrerőszak váltott ki a népből. Több közéleti személyiség kijelentette, hogy ebből a szempontból semmi nem változott a forradalom óta.

Szíszi a rendvédelmi erőkért felelős belügyminiszter jelenlétében tartott szónoklatában felszólította a jelenlévőket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az emberek biztonságáért.  "Az utca egyetlen járókelőjének sem görbülhet egyetlen haja szála sem" - mondta.