Orbán-rezsim;

2015-12-15 07:01:00

A rendszer "termékei"

Azbej Tristan külföldre ment dolgozni. Nem, nem egy migránsról van szó, aki a szír polgárháború pokla elől menekült el hazájából. Azbej Tristan egy társadalmi támogatottságát tekintve névlegesen létező magyar párt – a KDNP ifjúsági szervezetének, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek - az egyik vezetője. Nem egészen úgy vállalt munkát külföldön, ahogy százezernyi honfitársa az elmúlt években. Ők az elviselhetetlen élethelyzetükön kívántak változtatni, azt gondolták, a Lajtán túli országok bármelyikében, ha ugyanolyan lelkiismeretesen dolgoznak, mint idehaza, jobb dolguk lesz, meg tudnak élni fizetésükből. Azbej Tristan kormányszolgálatot vállalt, Izraelben, a magyar nagykövetség tudományos-technológiai attaséja lett. Ez a családján kívül senki mást nem érdekelne, ha nem ő lenne az a fiatalember, aki kitalálta, hogy haza kellene csábítani a magyar fiatalokat a Lajtán túlról. Ő a „Gyere Haza” program ötletembere, a Gyere Haza Alapítvány alapítója. Ebben az összefüggésben válik érdekessé, hogy a kormány által felkarolt „gyere haza” ügy frontembere a kormány alkalmazásában külföldön vállalt munkát.

Van ennek a jelenségnek egy, a rendszer lényegét bemutató értelmezése.

A kormánypárt sok milliárddal kitömött, magántulajdonban lévő háttérszervezetének stratégiai igazgatójától tudjuk, hogy léteznek politikai termékek is. Ilyen termék volt annak idején a „polgári Magyarország” fordulat, amit nemcsak a hon egyszerű polgárai gondoltak komolyan, hanem még a jobboldali értelmiségiek közül is sokan voltak, akik elhitték, hogy ez egy reális, a Fidesz politikai filozófiáját és szándékait, a kormányzás célkitűzését magában foglaló szöveg. Tévedtek. Ez csak egy politikai termék volt, amivel Orbán Viktor és a "család" el kívánta adni a hatalmi-gazdasági manipulációkat. Azóta ez a háttérszervezet amerikai kampánymenedzseri segédlettel több „politikai terméket” is kitalált.

Ezek sorában talán a legsikeresebb a „rezsicsökkentés” volt. Ez a politikai blöff is jól példázza, hogy a hatalommanipulátorokat nem érdeklik a valóság tényei, folyamatai. Az energetikai szakemberek, a makróközgazdászok, a szolgáltató vállalkozások menedzserei a rezsi összetevőiről, a rezsigazdálkodás folyamatairól, a családok és a vállalkozások energiafelhasználási gyakorlatáról, ennek a gazdasági reálfolyamatokra gyakorolt hatásáról értekeztek, de ez az ötlet kiagyalóit nem érdekelte. Ők csak azzal foglalkoztak, hogy a rezsicsökkentésnek mi lesz a hatása a politikai piacon, hogyan hat majd a hatalmi viszonyok folyamataira. Képes lesz-e a Fideszt a hatalomban tartani, vagy nem.

Ennek is van mögöttes tartalma. Az volt a tét, hogy van-e akkora vonzereje a rezsiblöffnek az emberek szemében, amivel folytatható, garantálható a vazallusok - más fogalomrendszer kifejezésével szólva: a maffiacsalád - gazdagodása. Mert ez a rendszer alapvető célja, ennek érdekében folyamatosan újabb és újabb politikai termékeket állítanak elő, amikkel port hintenek a hon egyszerű polgárainak szemébe. Ne lássák, ne vegyék észre a puha maffiadiktatúra kiépítését, viszonyainak megszilárdítását, aminek leple alatt folytatólagosan lehet a "család" tagjainak - rajtuk keresztül, visszacsorgatva a támogatás árát -, a hatalommal manipuláló politikacsinálók vagyonosodását biztosítani. S bár az Eu-tagállamok között az életszínvonal tekintetében a sereghajtók között vagyunk, a politikai termékek tekintetében kétségtelenül igaz a kormány szlogenje: Magyarország jobban teljesít.

Ilyen politikai termékként került a közbeszédbe a „Gyere Haza program” is. Százezrek vándoroltak ki Magyarországról az elmúlt években. Forgathatjuk a szót, de gazdasági menekültek ők, akkor is, ha a kormány azt mondja, nem azok, pusztán olyan munkavállalók, akik az egységes uniós piac keretein belül hasznosítják a felkészültségüket. Bele is számítják őket a hazai munkaerő-statisztikába, mint aktív munkavállalókat. Igaz, a magyar költségvetésbe adót, egészségügyi járulékot nem fizetnek, a magyar nyugdíjrendszer működőképességéhez befizetéseikkel nem járulnak hozzá. A magyar emberek gazdasági kivándorlásának leplezéséhez kiváló ötlet volt a „gyere haza termék".

Sok értelme nincs a kezdeményezésnek, céljának megfelelő eredménye eddig nem mutatható ki. A több százezer gazdasági menekülthöz képest az a néhány tucatnyi hazaköltözött ember csepp a tengerben. Ennek ellenére maga a termék működőképesnek bizonyult. Lehet vele igazolni, hogy a minden magyarért aggódó kormány mindent megtesz menekült honfitársaink hazacsábítása érdekében. Az EMMI még két millió forinttal - nem elírás: kétmillió forinttal - támogatta is az Alapítványt.

Most térjünk vissza Azbej Tristan külföldi munkavállalásához. A puha maffiadiktatúra egyik sajátossága, hogy a Keresztapa a "család"' érdekében szolgálatot tett családtagokat megjutalmazza. Kit európai uniós parlamenti képviselőséggel, kit kormánybiztosi feladattal, kit valamilyen egyéb zsíros megbízatással. A lényeg az, hogy aki szolgálatot tesz a családnak, megkapja érte a jutalmát.

Aki pedig még egy jól eladható terméket is kitalál, az tudományos-technológiai attasé lehet Izraelben.