Szerintem;Rétvári Bence;Kövér László;Ákos;

2015-12-30 07:26:00

Kövér László=Ákos=Rétvári Bence=0

A cím lehetne akár egy képlet is. Nem matematikai, mert az sokkal fontosabb, hanem az én képzeletemben megjelenő, valóságosnak tartott formula. A sorból talán Ákos kilóg azzal, hogy ő tett többet elénk az asztalra az életében azzal, hogy biztos jobban tud énekelni, mint a másik kettő (meg a hozzájuk hasonlók). Ami viszont ilyen képletté formálta őket az az utóbbi időben elhangzott nőkkel kapcsolatos megnyilatkozások és azok "védelme", illetve az, hogy a politikai összetartozás annyira erős köztük, hogy a hasonszőrűeket még akkor is maguk közé tartozónak kell tekinteni, amikor az mások számára sértő dolgokat mond, vagy cselekszik.

Nem ez az egyetlen ténykedésük, amit felháborítónak tartok és kikérem magamnak. Az arrogáns, azaz pökhendi, szemtelen, kihívó magatartást, a hatalommal való visszaélés bármely formáját (pl. gazdasági) mindig utáltam és utálni is fogom. És azzal az emberrel szemben is ugyanezt érzem, akiben ez megtestesül. Legyen az Kövér László, Ákos, Rétvári Bence, Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor, Kósa Lajos, vagy akárki. A címben felírt képlet a szóbeli és cselekedetbeli megnyilatkozások alapján bármikor bővíthető. "Ez szólásszabadság kérdése" (idézet Orbán Viktortól). Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa.