Bulvár;Gesztesi Károly;

2015-12-31 14:02:00

Ki látta Gesztesit? - Bujkál az alkoholproblémákkal küzdő színész

Hetek óta eltűnt a nyilvánosság elől Gesztesi Károly. A színész december közepén adott sokakat megdöbbentő interjút a TV2 Mokka műsorában, ami után többen jelezték aggadalmaikat - írja a Blikk.

A lap beszámol arról is, hogy tanácsból nem volt hiány, legfőképpen azt javasolták Gesztesinek, hogy próbáljon meg úrrá lenni önpusztító életmódján. Mintha a szenvedélybetegséget ilyen egyszerűen, ráolvasással, összevont szemöldökkel gyógyítani lehetne.

A pletykahírek arról is szólnak, hogy  Gesztesi egy régi ismerőse szerint, a színész az utóbbi hónapokban elmart maga mellől mindenkit. Nos, ha sikerült neki, akkor vélhetőleg nem is volt igazi barátja.

Az is lehet persze - és bízzunk benne - hogy a Blikk sem tud mindent, és akadtak, akik kitartanak a bajban lévő ember mellett, akit az említett TV2-ős riport barátságos hang mögé bújtatva alázott rommá ország-világ előtt, talán azóta már éreznek némi szégyent a készítők.

A lapnak most az egyik ismerős azt mondta, hogy többen próbálták hívni Gesztesit az ünnepek miatt, de nem sikerült vele beszélni.

Szorítunk, hogy 2016 meghozza a javulást a remek színésznek.