Kirúgnak 150 ezer közszolgát

Egymásnak ellentmondó célok és megoldási módok jellemzik a kormány foglalkoztatáspolitikáját. Úgy akarják növelni a piaci viszonyok közt dolgozók számát, hogy közben egyre bővítik a közfoglalkoztatottak körét és el akarnak küldeni további 150 ezer közalkalmazottat és köztisztviselőt az állami szférából, csak senki nem tudja hová mehetnének.

A közfoglalkoztatottaknak mindössze 13,3 százaléka tudott elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon az elmúlt években a rendszerből való kikerülést követő hat hónapban. Ez ijesztően kis arány ahhoz képest, hogy a kormányzati propaganda szerint a közfoglalkoztatási programok elsődleges célja visszavezetni a bennük résztvevőket a munka világába. Az adatot a Belügyminisztérium (BM) közölte még tavaly novemberben, és ez az őszinte szembenézés a tényekkel már szinte dicséretesnek mondható, bár az egész közfoglalkoztatási rendszer ellentmondásait nem képes feledtetni. Érzi a kormány is, hogy lépni kellene, mert egyre nagyobb tömegek egyre több milliárdot vesznek ki az államkasszából többnyire valódi értékteremtés nélkül. Mégis tovább terjeszkedik a rendszer és ha egy lépést sikerül tenni a továbbhaladás felé, biztos, hogy egy másik éppen ellene hat.

Tegnap például a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára jelentette be, hogy februártól Közfoglalkoztatásból a versenyszférába címmel 3 milliárd forintos program kezdődik kifejezetten azért, hogy 20-25 ezer ember kilépését segítsék a közmunkából a piaci munka világába. Cseresnyés Péter kiemelte, hogy ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor havonta felveheti a közfoglalkoztatási jogviszony hátralévő időszakára a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is. Ezzel viszont épp ellentétes irányba mutat, hogy folyamatosan emelkedik a kulturális közfoglalkoztatásban dolgozók száma.

Hoppál Péter kulturális államtitkár november elején büszkén újságolta, hogy már majdnem 2 és félezer szervezet jelentkezett a negyedik kulturális közfoglalkoztatási programra, amely 2016 márciustól indul. 2013-ban, az elsőben még csak 4 ezren vettek részt, a február végén záródó harmadikban már 6100 fő dolgozik, a következő egy évben pedig már 7500 kulturális közmunkással számolnak. Ezeknek az adatoknak az ismeretében adódik a kérdés, mekkora az esély a közmunkából való kilépésre még ebben a szakképzettséggel rendelkező körben is? Egyáltalán nem mellékesen épp a Nemzeti Művelődési Intézet a legnagyobb magyar közfoglalkoztató, tavaly októberben 5883 diplomást vagy legalább érettségizett embert alkalmaztak, ami valójában ennek az országnak a szégyene.

Cseresnyés államtitkár tegnapi tájékoztatóján az is elhangzott, hogy a kormány a gyakornoki program kibővítését is tervezi a szakképzettséggel rendelkező pályakezdők támogatása érdekében. Azok a mikro,- kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak majd, amelyek vállalják a 25 év alatti szakképzettséggel rendelkező fiatalok foglalkoztatását. A BM pedig külön kiadványt szentelt az év végén azoknak a települési példáknak a bemutatására, amelyek valamiben képesek voltak többet kínálni a bennük résztvevőknek a sehová nem vezető főtér sepregetésnél és a falusi focipálya kaszálásánál. A nyilván nem kevés pénzért készített igazán szép kiállású könyvecske bevezetőjében a tárca közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára próbálja fényezni a valóságot, amikor azt mondja, a kormány 2018 végére ki akarja vezetni a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőket valamilyen munkába, akár piaci munkahelyre, akár közfoglalkoztatásba. A versenyszférában kellene ugyan munkaerő, de nem szakképzetlen, és többnyire nem ott, ahol ezek az emberek élnek, tömegeknek marad tehát a közmunka kapujának egyre szélesebbre nyitása.

2016-ban már 250 ezer közmunkás is lehet havonta, és év végéig 340 milliárd forintot tervezett a központi költségvetés a közfoglalkoztatásra. Hoffmann Imre arra emlékeztet a könyvben, hogy a járási közmunka programok közül a szociális ellátást segítőket, az országos programok közt pedig a gondozatlan sírkertek, sírhelyek karbantartását emelik ki, de sokan dolgoznak majd önkormányzati utak karbantartásán, és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában lévő ingatlanok karbantartásán is. Azt is szorgalmazzák, hogy az önkormányzatok az elhagyott, romos épületek bontására vagy a többnyire szintén tragikus állapotban lévő szociális bérlakásaik felújítására alkalmazzanak közmunkásokat, továbbá cél lehet a hajléktalan programok megvalósítása, például szociális közfürdők létrehozása is.

Az egyre sokrétűbb feladatok miatt egyáltalán nem mellékesek a közfoglalkoztatás rendszerszintű működési zavarainak és rugalmatlanságának tüneteit elemző ombudsmani megállapítások, amelyekről november végén jelent meg összefoglaló, amikor lezárult a Jász-Nagykun-Szolnok megye intézményeit, így foglalkoztatási szervezeteit is érintő általános vizsgálat. Zemplényi Adrienne 12 éve követi nyomon a foglalkoztatással összefüggő jogok teljesülését és buktatóit az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. A jogász a Népszavának a hétköznapi gyakorlat sokszínűségét hangsúlyozza. Ma is találkoznak olyan panaszokkal, amikor valaki kifogásolja, hogy kimarad a közmunkából, mert nincs jóban a polgármesterrel, holott jogszabály határozza meg, hogy fel kell venni, aki régóta munkanélküli, alacsony végzettségű és több embert kell eltartani a családban.

A másik véglet, amikor egy 700 lelkes faluban olyan kiválóan szervezi meg a helyi vezető a közmunkát, hogy nemcsak a településen rászoruló valamennyi embert alkalmazza, hanem a szomszéd falvakból is munkát tud adni néhánynak. A Hivatal jogi szakértője arra is emlékeztet, hogy egyetlen polgármester sem köteles pályázni a közmunkaprogramokra, tehát a település lakói akkor sem panaszkodhatnának, ha nem lenne közmunka a faluban. Erre alig van példa, arra sokkal több, hogy a polgármesterek külön programokat találnak ki, amivel segítik bent tartani az embereket a társadalomban. Példaként hozza Zemplényi Adrienne, hogy van, ahol az egész falut megmozgató színi előadást szerveznek, máshol a munka megkezdése előtt minden reggel jogi alapismereteket kapnak a közmunkások, megismerik például, hogy mit takar a kommunális díj fogalma.

A közmunkához kapcsolódó képzésekre kitérve azt is megemlíti az ombudsman munkatársa, hogy azok többnyire figyelmen kívül hagyják a tényleges helyi igényeket. Ma sok házi betegápolót képeznek, de vajon mi lesz, ha véget érnek a közmunka programok, ki gondozza tovább az idős embereket – teszi fel a kérdést. Az ombudsman munkatársai azt tapasztalják, hogy legtöbbször a központi megoldásokat választják a tanfolyamok szervezői, miközben a környék vállalkozóinak munkaerő igényéhez igazodó speciális képzésekre lenne szükség, ha piaci munkát akarnának adni a közmunka után ezeknek az embereknek. Ez a rugalmatlanság az egyik legnagyobb hibája a közmunkához kapcsolódó képzéseknek – hangsúlyozza Zemplényi Adrienne.

Országjárásukon azt látják, hogy közfoglalkoztatottnak lenni többnyire kényelmes, de kiszolgáltatott helyzet, ami könnyen okoz függőséget. Találkoztak olyan közmunkással, aki bevallotta, hogy munka közben nem egyszer hazaszalad, beindítja a mosást, kitereget, amit más munkahelyen nem tehetne meg. Közben viszont folyton retteg, meddig lesz folytatás? Persze sokszor a munkába járás ott sem egyszerű, ahol egy nagyobb településen belül kell közlekedni a közmunkásnak, mert most az utazást csak akkor támogatják, ha az illető elhagyja a település közigazgatási határát, holott találkoztak olyan példával, amikor 20 kilométert volt kénytelen kerékpározni az illető, mire odaért a munkahelyre. A BM állítólag dolgozik egy rugalmasabb megoldáson, de egyelőre még nem változott a szabályozás.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala legutóbbi közfoglalkoztatással összefüggő vizsgálatai azt is kimutatták, mennyire rugalmatlan a rendszer, amikor semmilyen formában nem tudja előléptetni, vagy több pénzzel jutalmazni a kimagasló teljesítményt nyújtókat. Így aztán nehéz olyan motiváló tényezőt találni, ami segítené a közmunkásokat abban, hogy ki akarjanak lépni a rendszerből és valódi munkahelyet találjanak.