Fidesz;DK;Tarlós;

2016-01-12 14:58:00

DK: a főpolgármester nem tudja megvédeni Budapestet a Fidesztől

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz-kormány egyértelműen ki akarja véreztetni Budapestet, és ettől Tarlós István főpolgármester sem tudja megvédeni a várost, amely így a rendszerváltás óta nem látott méretű bajba került.

Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-vel közölte, a kormány és a fideszes főpolgármester egymást vádolják hazugsággal. Tarlós István ugyanis azt állítja a kormány nem fizette ki az agglomerációs közlekedést a BKV-nak, ezért megszűnhet a HÉV-közlekedés, míg a fejlesztési tárca ezt cáfolja - fejtette ki a politikus.  Kiemelte, a kormány az idén a korábbinál 6 milliárd forinttal kevesebbet, 18 milliárd forintot ad a fővárosnak, pontosan annyit, amennyit Budapest egyetlen nap alatt befizet a költségvetésnek.

Elfogadhatatlan, hogy a budapestiek háromszázhatvanötször annyit fizetnek a kormánynak, mint a kabinet Budapestnek - fogalmazott Gy. Németh Erzsébet. Hozzátette, mindezt a főváros kivéreztetésének tartják, hiszen a HÉV-közlekedés mellett olyan közszolgáltatások is elmaradhatnak, mint például a takarítás, vagy a közvilágítás. A DK politikusa elfogadhatatlannak nevezte, hogy ezzel egy időben arról lehet hallani: a fővárosi tömegközlekedésben tervezett elektronikus jegyrendszer tervezett 15 milliárd forint helyett 30 milliárd forintba kerülhet.