pénz;iskola;diákok;büfé;

2016-01-19 20:47:00

Szuperek vagytok filléres diákok! - Leiskolázzák a felnőtteket

Nyilván nem tűnhet el egy társadalomból a szolidaritás, még ha időnként úgy is tűnik a lehangoló napi tapasztalatok alapján. Minden esetre, ami az egyik iskolában történt, az egyfelől reményt keltő a  leginkább közömbösnek jellemzett Z-generáció   jövőjét illetően, másrészt remélhetőleg jó lecke a felnőtteknek, akiknek amúgy is rengeteg a bűnük abban, amilyen világot hagytak, hagynak az utódokra. 

A történetet egy tanárnő osztotta meg a Facebook-on.

Egy általános iskolában tanítok. Itt történt meg ez a népmesébe illő történet! Büszke vagyok, hogy ilyen gyerekek járnak ebbe az iskolába! A történet: A büfé előtt ültem, és miközben sok gyerek ott tolongott a pultnál, azt látom, hogy az egyik lány, aki éppen soron van, ugrál fölfelé, és a kiadó ablak fölötti kis zugba próbál benyúlni. A zugot egy kis büfé feliratú tábla képezi, ami mögé el lehet dugni valamit. Már éppen rá akartam szólni, hogy talán lehet, hogy jobb lenne, ha az a felirat a helyén maradna, de nem szóltam. Jobb is! Később a büfés nénitől kérdeztem, hogy ez mi volt? Miért ugrálnak föl oda a gyerekek? Elmesélte, hogy néhány gyerek a visszajáró pénzből eldug oda egy 5, 10 vagy 20 forintost, és ha éppen valakinek kicsivel kevesebb pénze lenne, az onnan kipótolhatja! Nem tudtam szóhoz jutni!  Ez fantasztikus! Bárcsak a társadalmunk lenne ilyen együttműködő, és lenne mindenkiben ennyi bizalom egymás felé! Remélem, hogy felnőtt korukban sem felejtik el! Szuperek vagytok filléres diákok!