Orbán Viktor;oligarchák;Simicska Lajos;adófizetők;

2016-02-05 13:02:00

LMP: új oligarchákat "épített fel" Orbán

Az LMP szerint az adófizetők a legnagyobb vesztesei az egy éve elkezdődött Orbán-Simicska háborúnak.

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egy év telt el azóta, hogy a 2010-ben az oligarchák elzavarásának ígéretével kormányra került Orbán Viktor kirobbantotta a rendszerváltás óta eltelt 26 év legnagyobb oligarchaháborúját. Szerinte az elmúlt egy év bebizonyította, hogy LMP-nek igaza volt, amikor azt állította, hogy ennek a háborúnak az adófizetők lesznek a legnagyobb vesztesei.

Mint mondta: a Fidesz az elmúlt egy évben nem a dolgozói szegénységgel vagy az egészségügy és az oktatás egyre súlyosabb problémáival küzdött, hanem Simicska Lajossal, és erre költötte el a béremelésekhez valamint az oktatás és az egészségügy rendberakásához hiányzó százmilliárdokat is.

Szerinte ugyanis Orbán Viktor azt a következtetést vonta le, hogy egy oligarcha veszélyes, hiszen túl nagy hatalma lehet, így inkább több oligarchát épített fel az elmúlt egy évben. A politikus tavalyi közbeszerzések eredménye alapján Garancsi Istvánt, a Duna Aszfaltot, Mészáros Lőrincet, az Elios Zrt.-t és a Századvéget említette azok között, akiket szerinte Orbán Viktor Simicska Lajos "utódjának" szánt. Megemlítette még Andy Vajnát is, aki szerinte az államtól kapott kaszinókoncessziókon keresztül vihetett haza milliárdokat. Tavaly február 5-én a Népszava internetes kiadásában megjelent cikkben Simicska Lajos arról beszélt: totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót. Másnap lelkiismereti okokból benyújtották fel-, illetve lemondásukat a nagyvállalkozóhoz köthető médiumok, a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió vezetői. Simicska Lajos aznap számtalan médiumnak nyilatkozott, és többször is hangot adott azon véleményének, hogy szerinte Orbán Viktor miniszterelnök állhat a történtek hátterében.