Bulvár;műtét;Rékasi Károly;

2016-02-09 18:10:00

Így sikerült Rékasi műtétje

Ma újra megoperálták Rékasi Károlyt a Honvédkórházban, mivel a nyári motorbalesetéből származó sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak. 

A színész lábában a baleset során úgynevezett romos törés keletkezett. A sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés, ami indokolttá tette a műtétet. A beavatkozás során ismét felnyitották a színész combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, amely ösztönzi a csontok növekedését, mindezt fémekkel rögzítették - írta a Ripost.

Állapota miatt országszerte legalább 40 előadást kellett lemondani, és a Barátok közt-ös munkáit is nélkülöznie kell.

"A család által közölt információk szerint a több órás beavatkozás jól sikerült, a színész jelenleg lábadozik, állapota kielégítő, egyelőre nem terhelheti a sérült végtagot, most a fekvés és mértékkel az ülés engedélyezett számára, az állapotától függően pedig pár napon belül megkezdheti a rehabilitációt is" - közölte az RTL Klub sajtóosztálya.

A múlt héten derült ki, hogy Rékasit újra meg kell operálni, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója sajnálattal tudatta a hírt. A színház törölte műsorából a Feketeszárú Cseresznye című darabot, melyben Rékasi Károly játszotta volna a főszerepet. Mint írták, a színház legfontosabb szempontnak minden körülmények között színészei, alkotói és dolgozói egészségét és biztonságát tekinti, ezért Rékasi Károly színpadra lépésével, teljes gyógyulása érdekében előreláthatólag évad végéig nem számol.