GVH;kartellgyanú;Miniszterelnökség;M4-es autópálya;

2016-02-16 06:24:00

Vizsgálják: volt-e kartellezés az M4-nél?

Az M4-es autópálya építéséhez kapcsolódóan felmerült kartellgyanú miatt a Gazdasági Versenyhivatal 2016. január 8-án versenyfelügyeleti eljárást indított. A vizsgálat elindítása már csak azért is furcsa, mert tavaly nyáron a GVH már foglalkozott a kérdéssel, akkor nem találtak semmi olyat, ami alapján megindíthatták volna a versenyfelügyeleti eljárást - írta az Origo.

Az ügy előzménye, hogy a GVH döntésével szemben a bejelentő, a Miniszterelnökség jogorvoslattal élt a bíróságnál. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a GVH végzését hatályon kívül helyezte, és a vizsgálat harminc napon belüli megindítására kötelezte a hivatalt, és el is indult el január 8-ával.

A szóban forgó ügy az Abony és Fegyvernek közötti, kevesebb mint 30 kilométeres szakasz. Ezt a távot három szakaszban pályáztatta az állam: a tender végén öt építőipari céggel kötöttek szerződést, 110 milliárd forintért, ezek a Colas és a Swietelsky, a Közgép és az A-Híd, valamint a Strabag.

A Miniszterelnökség az építkezés leállítását és a kivitelezői szerződések felmondását az Európai Bizottság kifogásaival indokolta: egyebek mellett felmerült a kartellgyanú. Az Európai Bizottságnál azonban nem kérdőjelezték meg a tenderezést. Szakértők szerint az eljárás első számú célpontja a Simicska Lajos nagyvállalkozóhoz köthető Közgép.