oktatáspolitika;közoktatás;köznevelési kerekasztal;"Nem leszek suliban";szülői akció;

2016-02-26 06:14:00

Nem mennek hétfőn iskolába

"Sztrájkra" készülnek a szülők is a közoktatásban uralkodó állapotok miatt: február 29-én hétfőn nem vinnék iskolába gyermekeiket, hogy ezzel is kifejezzék szolidaritásukat a kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozó tanárok mellett. Az ötlet nem mindenkinek tetszik, a Facebook-on ellenesemény is alakult, az oktatási jogok biztosa azonban figyelmeztet: a szabad véleménynyilvánításnak nincs életkori korlátja. A szülők addig "mozgolódnának" amíg a kormánnyal nem sikerül érdemi változtatásokról megállapodni a közoktatásban.

A szülői akció a Facebook-on indult, a "Nem leszek suliban" eseményhez eddig több mint 25 ezren csatlakoztak, és 15 ezren fejezték ki érdeklődésüket. "Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés! Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy mi, szülők szeretnénk-e a változást!" - írták a szervezők. A gyerekek felügyeletére is több ötlet született, az esemény közösségi oldalán egy térkép is található a támogató intézményekről, ahol 29-én vigyáznak a gyerekekre. A szülők elszántak: a hétfői akciót "leső figyelmeztetésnek" szánják, éppen ezért nem tartják kizártnak, hogy lesznek még hasonló figyelemfelkeltő megmozdulások mindaddig, amíg a kormánnyal nem sikerül érdemi változtatásokról megállapodni a közoktatásban.

A kezdeményezés ötletgazdája, Puskás Krisztina azt írta, a tömeges hiányzásokkal szeretnék jelezni a kormányzat felé, hogy a szülők is "valódi és eredményes változást szeretnénk az oktatásban, nem csak a szokásos látszatintézkedéseket és uszító propagandát." Emlékezetes: az orbáni oktatáspolitika elleni, mára országossá nőtt tiltakozást a Miskolci Herman Ottó Gimnázium januári nyílt levele robbantotta ki, amelyben összegezték a közoktatás rendszerszintű problémáit. A levelet először a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak küldték, ahonnan a köznevelési államtitkárságra került, ám sehol sem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. A miskolci gimi kéthavi várakozás után döntött a nyilvánosság mellett, néhány hét leforgása alatt két országos tüntetés is lezajlott, a legutóbbi Kossuth téri megmozduláson több tízezren vettek részt.

A szülői kezdeményezés a tiltakozóhullám következő állomása lehet, az akciót a Független Diákparlament és a több mint negyven, oktatással foglalkozó civil és szakmai szervezetet tömörítő Civil Közoktatási Platform (CKP) is támogatja. Puskás Krisztina elmondta: a kezdeményezés célja azonos a CKP céljaival, jót akarnak a gyerekeknek, ezt azonban csak a közoktatás teljes újragondolásával lehet elérni, szerinte ugyanis a jelenlegi rendszer rossz, árt a gyereknek, ezért fel kell lépni ellene. Szakértők segítségével készítettek jogi anyagokat is, hogy tudjanak segíteni abban az esetben, ha valakit a hétfői hiányzás miatt hátrányos megkülönböztetés ér.

Kell-e pótolni a 29-i tanítási napot?
A PDSZ szerint ez a kérdés csak akkor merülhet fel, ha az intézményvezető az iskolában aznap rendkívüli tanítási szünetet rendel el. Ha ilyen nem történik, nincs mit pótolni. Ha rendkívüli tanítási szünet lesz aznap, ekkor sem kell okvetlenül elrendelni a tanítási nap pótlását. A törvény szerint „A fenntartó egyetértésével az iskola igazgatója – az elmaradt heti pihenőnapok igénybevételének biztosítása nélkül is – elrendelheti a hat tanítási napból álló tanítási hét megszervezését, valamint a tanuló heti kötelező óraszámát meghaladó tanítás megszervezését, ha a rendkívüli tanítási szünet miatt az előírt követelmények átadását, elsajátítását nem lehet megoldani.” Az utolsó tagmondaton van a hangsúly, konkrétan azon, hogy „ha a rendkívüli tanítási szünet miatt az előírt követelmények átadását, elsajátítását nem lehet megoldani”. Amennyiben az előírt követelmények átadása a rendkívüli szünet ellenére biztosított, nem indokolt a tanítási nap szombati pótlása.

Merthogy az iskolastop nem mindenkinek tetszik, a Facebook-on már egy ellenesemény is alakult "Suliban leszek" névvel, a "Bojkottáld a liberális médiát" csoport szervezésében. Itt azt írják, nem csatlakoznak "az ellenzék által keltett hisztériához", majd hozzátették: "kifelé a politikával az iskolából!" Az eseményen eddig 190-en jelezték részvételüket. Emlékezetes, a napokban a kormányzat is azzal vádolta a pedagógusokat, hogy beviszik a politikát az iskolába, Lázár János kancelláriaminiszter pedig azt mondta, a tanárok a gyerekekkel akarják zsarolni a kormányt. Arról persze megfeledkeznek, hogy ők maguk vitték be a politikát az iskolákba azzal, hogy diákokat rendelnek biodíszletnek különböző állami ünnepségekre, politikusok iskolai rendezvényeken vesznek részt, a frissen avatott kormányablakok munkáját pedig óvodásokkal ünnepeltetik.

Több alkalommal felvetődött az is, hogy diákokat a tanárok manipulálják, heccelik. Jól tükrözi a kormányzat véleményét a diákságról az a tény is, hogy a Balog miniszter által összehívott köznevelési kerekasztalra - amelynek alig maradt érdemi szakmai résztvevője - nem hívták meg a diákság képviselőit. "Miért ne állhatnánk ki a tanáraink mellett, és miért ne szólhatnánk bele abba, ami így befolyásolja a jövőnket, még ha máshogy nem is, akkor azzal, hogy egy napig nem megyünk iskolába? És itt most nem iskolakerülésről van szó, vagy arról hogy nincs kedvünk bemenni egy történelemórára, hanem arról, hogy igenis szeretnénk magunknak egy jobb tanítási rendszert... Tehát kérdem én, miért ne törődhetnénk a saját sorsunkkal?" - írta mindezzel kapcsolatban egy középiskolás diák.

A véleménynyilvánításnak nincs életkori korlátja

A megmozdulással kapcsolatban egyébként többen keresték az oktatási jogok biztosát is. Aáry-Tamás Lajos közleményében tudatta: számos jelzést kapott, melyek szerint tanárok kérik arra a szülőket, hogy ne vigyék iskolába gyermekeiket, vagy ha mégis, akkor a gyermekek - ugyancsak a tiltakozás jeléül - kockás ingben menjenek. További jelzés, hogy az eseményre az iskolai faliújságon kell feliratkozni annak, aki jön és annak is, aki nem - ez pedig szerinte jogsértő helyzeteket is teremthet.

OTÓ: NÉPSZAVA

OTÓ: NÉPSZAVA

A biztos kiemelte: sem tanulót, sem szülőt nem érhet hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt. Egyúttal jelezte: az alaptörvény szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog megilleti a pedagógust, a szülőt és a gyermeket egyaránt, gyakorlásának nincs életkori korlátja. Éppen ezért arra kért minden fenntartót és intézményvezetőt, hogy a mindenki számára fontos demokratikus értékek érvényesülését biztosítsák az iskolákban.

Nem leszel suliban? Tanulj angolul!

Csatlakozott a Nem megyek suliba mozgalomhoz a Bar-ANGOL Program is, amely hétfőn ingyenes programra hívja elsősorban azokat a középiskolás diákokat, akik nyelvvizsgára vagy érettségire készülnek. A foglalkozások reggel nyolctól délután háromig tartanak a Társa's Játék Bárban (Budapest, Katona József u. 21.). A programok ismerkedéssel indulnak, szigorúan angol nyelven, majd társasjátékozásra, filmnézésre kerül sor.

Délután - jó idő esetén - szórakoztató városnézésre indulnak külföldi résztvevők bevonásával, rossz idő esetén beszélgetés lesz. A Bar-ANGOL Program egyébként azzal a céllal jött létre még 2013-ban, hogy élvezetes módon, intenzív angol nyelvi környezetben tanítsa a nyelvet a tankönyvek helyett. Mivel maximum 40 főt tudnak fogadni, a szervezők azt kérik, akik részt szeretnének venni a programokon, mihamarabb regisztráljanak az alábbi e-mail címen: [email protected].


Fenyegetőznek az Ultrák 

Fenyegetőző sajtónyilatkozatot adott ki a "ballibis médiák" számára a szélsőséges focidrukkerekből álló, Ultras Liberi nevezetű csoportosulás, amelyben azt írják, az ő tagjaik voltak kedden a Nemzeti Választási Iroda előtt, a jövőben pedig minden "ballibis kezdeményezést" meg fognak akadályozni. Fenyegetik a Fidesz bukott oktatáspolitikája ellen fellépő tanárokat és szülőket is: azt írják, a február 29-i, a pedagógusokat támogató polgári elégedetlenségre is nagy erőkkel készülnek, csaknem 200 ezer tagjukat mozgósították. "Felszólítjuk a pedagógusokat és a szülőket, hogy ne üljenek fel a balliberális izgatásoknak, hanem végezzék a dolgukat és legyenek hűek hazájukhoz és hazafias kormányukhoz" - zárták soraikat. A szélsőségesek fenyegetésével kapcsolatban a szülők azt írták: bármilyen fenyegetés jogszerűtlen, és aki ilyet tapasztal, azonnal értesítse a szervezőket, akik ha szükséges, az illetékes hatóságokat is bevonják. "Ez egy békés kezdeményezés, ne féljünk! NEM FÉLÜNK!" - írták.

Orvosi igazolás hétfőre?

Hét elején a Facebook-on tett közzé felhívást egy pomázi gyermekorvos, mely szerint a hétfőre meghirdetett iskolai távolmaradás idejére szívesen ad igazolást azoknak a diákoknak, akik megjelennek nála. Mint írta, ezekben a "járványos időkben" biztos mindenkinél talál valamit, ami miatt nem mehet iskolába, de ha nem, akkor is igazolja a hiányzást. A szegedi, a debreceni, a pécsi és a budapesti orvosegyetem ugyanakkor közös nyilatkozatot adott ki, jelezvén, nem értenek egyet azzal, hogy orvosok akár egészségügyi indok nélkül is igazolást állítanak ki diákoknak. Egy tanár pedig a következőt üzente a szülőknek: "Kedves Szülők! Kifogyóban van a kék tollam. Péntek délutántól már nem fogok tudni vele írni, ebben biztos vagyok. Újat vásárolni csak kedden lesz alkalmam. Ebből kifolyólag, február 29-én (hétfőn) nem lesz módom beírni a hiányzókat. Megértéseteket előre is köszönöm!"

Áder János húga lesz a Klik vezetője
Új vezetője lesz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak. Az Emmi bejelentése szerint 2016. március 1-jével Pölöskei Gáborné veszi át az irányítást, aki miniszteri biztosként az intézményrendszer szakmai átalakításában is részt vesz majd Jenei Zoltán személyében az intézményfenntartó gazdálkodási és szervezeti problémáinak megoldására, és az új szervezeti struktúra kialakítására is miniszteri biztost neveznek ki.
Jenei a pécsi egyetem kancellárja. Hanesz József, a Klik jelenlegi elnöke a közlemény
szerint közös megegyezéssel távozik. Az új vezető,n Pölöskei Gáborné, született Áder Annamária a köztársasági elnök, Áder János húga. Már csaknem két éve, 2014 áprilisában felmerült, hogy őt nevezhetik ki a Klik élére. Az intézményfenntartó
működését már akkor is komoly bírálatok érték.