Oscar-díj;Saul fia;

2016-02-28 18:00:00

Filmtörténelmet írt a Saul fia

Magyar idő szerint hajnali kettőkor kezdődik Los Angelesben a 88. Oscar-gála, ahol a Saul fia című film alkotói feltehetően életük egyik legizgalmasabb estéjüket töltik el. A holokausztdráma a legjobb idegen nyelvű film kategóriában jelölt, az amerikai filmakadémia huszonhét éve nem jelölt magyar alkotást a külföldi filmek versenyében Oscar-díjra. Időközben, egy nappal a díjkiosztó kezdete előtt, a magyar film két újabb rangos elismerést is kapott.

Hagyományos módon, papírformátumot kitöltve, illetve elektronikus szavazólapot igénybe véve is leadhatta szavazatait a nyolcvannyolcadik éve átadásra kerülő Oscar-díj jelöltjeire az amerikai Mozgókép-művészeti és -tudományi Akadémia mintegy hatezer voksolásra jogosult tagja. A szavazás kedden lezárult, a szavazatokat összesítették, a díjazottak neveit pedig borítékokba zárták mindaddig, míg magyar idő szerint hétfőn hajnalban, a gálának már tizennegyedik éve otthont adó Los Angeles-i Dolby Színházban át nem adják a díjakat.

Az idei Oscar különösen fontos a magyarok számára, hiszen azóta nem volt magyar alkotás a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában, hogy Szabó István úgynevezett német-trilógiájának záró darabját, a Hanussen című filmet 1988-ban jelölték a filmvilág legrangosabb elismerésére. A négy filmjével is Oscar-jelölést kiérdemelt Szabóhoz köthető a magyar film legnagyobb sikere is. Filmszeretők számára felejthetetlen az 1982-es év, amikor Szabó leghíresebb filmje, a Klaus Mann regényéből készült Mephistó megkapta az Oscar-díjat. Aki valaha látta a díjátvétel megható pillanatait, egy életre emlékezni fog Szabó István nagy örömére, arra, ahogyan szó szerint a színpadra rohan és ahogy hevesen magához öleli főszereplőjét, Klaus Maria Brandauer osztrák színészt.

"Szinte biztos vagyok benne, hogy a legjobb idegen nyelvű film díjazottjaként a Saul fia címét fogja kiejteni a kategória aranyszobrát átadó művész az Oscaron" - mondta most lapunknak Szabó István filmrendező. A világhírű alkotó hozzátette, otthon nézi az élő televíziós közvetítést, amennyiben nem alszik el a hajnali hatig tartó, félóránként reklámokkal tarkított műsor közben. Azon kérdésünkre, mi lehet az oka annak, hogy csaknem harminc évet kellett várni arra, hogy újra magyar jelölt legyen a legjobb idegen nyelvű film nomináltjai között, Szabó elmondta: "Talán nem jelent meg olyan történet, téma a magyar filmművészetben, amely igazán érdekelte volna a világnak azt a részét, ahol döntenek az Oscarról.

Szerepet játszhatott az is, hogy egyes esetekben talán hiányozhatott a döntnökök alaptudása. Mégis úgy gondolom, a legfőbb érv a magyarok "mellőzése" mellett az lehetett, hogy nem volt formailag elég érdekes filmünk." Hozzátette, a 35mm-es nyersanyagra forgatott Saul fia technikája, újszerű vizuális megoldásai mintaértékűek lehetnek a hazai filmesek számára, de reméli, nem egy az egyben fogják utánozni. "A másolás életveszélyes, és teljességgel felesleges lenne. Mindenkinek a maga mondanivalójához kell megtalálnia a maga formáját. A legfontosabb az, hogy érdekes témát, hangsúlyos mondanivalót találjunk" - fejtette ki lapunknak Szabó István.

Pénteken tartották a francia Oscar-díjként aposztrofált César-gálát, ahol a legjobb idegen nyelvű film kategóriában a magyar film is jelölt volt. Az alkotók közül a magyar származású Clara Royer francia társ-forgatókönyvíró képviselte a csapatot a párizsi díjkiosztón. Az ünnepségen végül nem kellett színpadra lépnie; a kategória legjobbja Alejandro González Inárritu Oscar-díjas mexikói filmrendező a tavalyi évben négy Oscar-díjat nyert Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) című filmje lett. A francia filmakadémia César-díjainak kiosztóján a legtöbb elismerést a húszas évek Európájában játszódó Marquerite című film és az elsőfilmes Deniz Gamze Ergüven török-francia rendezőnő Mustang című alkotása kapta.

Utóbbi - társadalmilag kényes törökországi jelenséget feldolgozó - filmnek van egyedül esélye megszorongatni a Sault az Oscaron: míg a magyar jelölt negyven különböző nemzetközi elismerésben részesült, addig a Mustang mintegy két tucat elismerést zsebelt be. A Saul fia mellett szól, hogy a film amerikai forgalmazója a Sony Pictures Classics - a cég két és félévtizedes működése alatt harminchat Oscar-díjat hozott el filmjeivel. A magyar háborús dráma a mozipénztáraknál is jól teljesít: 173 ezer nézőjével az utóbbi évek legtöbb nézőjét vonzó magyar filmje itthon, de a magyar filmek tengerentúli nézőszámait is lenyomta: pillanatnyilag 1,2 millió dolláros amerikai bevételnél tart.

Az amerikai média és a legtöbb fogadóiroda biztos benne, hogy hétfőtől Nemes Jeles László vitrinjébe fog állni az Oscar-díj. Habár a francia Césár-díjat nem kapta meg, a produkció szombaton két nívós amerikai elismerést is begyűjtött. Nemes személyesen vette át a több ízben a világ legszexisebb női közé választott Freida Pinto indiai színésznőtől (Gettómilliomos) a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában a nagy stúdióktól független filmgyártók Oscarjaként emlegetett Independent Spirit Awards elismerést a Santa Monicában tartott gálán. A világhírnév küszöbén álló alkotót felkísérte a színpadra Rajna Gábor és Sipos Gábor producer, Erdély Mátyás operatőr és a film főszerepét alakító Röhrig Géza. (Erdély Mátyás nem pusztán a Saul miatt volt jelen a gálán, a legjobb első film kategóriájában az általa fényképezett James White című amerikai filmdrámát is jelölték a díjra.)

Szintén a hétvégén osztotta ki elismeréseit a amerikai hangmérnökök szövetsége (MPSE), a szervezet legjobb külföldi film kategóriájában a magyar holokausztdráma hangmérnökét, Zányi Tamást jutalmazta a Golden Reel díjjal. Aki jártas a filmvilág nemzetközi elismeréseiben, tudhatja, a hangmérnöki elismerés olyanfajta kitüntetés, amelyre magyar alkotót még csak fel sem terjesztettek korábban.

Két nappal a gála előtt Los Angelesben tartották a 2016-os idegen nyelvű film díj várományosai számára rendezett ünnepséget, ahol Cate Blanchett kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő (mellesleg az idén is jelölt a legjobb női főszereplő kategóriájában a magyar gyökerekkel rendelkező Phyllis Nagy Oscar-jelölt forgatókönyvéből készült Carol című filmért) méltatta a magyar alkotók zseniális munkáját. A világsztár tökéletes magyarsággal ejtette ki a művészek nevét, majd egyenként szólt kiemelkedő teljesítményükről. Blanchett, akárcsak több más hollywoodi filmszínész és filmrendező, több ízben - többek között tv-műsorokban is - elismerősen szólt a Saul fiáról.

Az idei Oscar-gálát világszerte 225 országban láthatják. A magyar közönség többéves kihagyás után újra televíziós közvetítéssel nézheti az eseményt, méghozzá szakkommentátorok tolmácsolásában. A gálán jelen lesz Nemes Jeles László rendező, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek és a Saul sikere után amerikai filmszerepet kapott Röhrig Géza főszereplő mellett Erdély Mátyás operatőr, Zányi Tamás hangmérnök, Urs Rechn német színész és Matthieu Tapponier francia vágó is a helyszínről drukkol filmjük sikerének.

Díjazták a legrosszabbakat is
A szürke ötven árnyalata című erotikus film és A Fantasztikus Négyes című fantasy megosztva kapta a Los Angelesben kiosztott Arany Málna-díjat az az év legrosszabb filmje kategóriában. A világsikerű könyvtrilógiából készült film összesen öt kategóriában diadalmaskodott az Oscar előestéjén rendezett díjátadón.
A legrosszabb női alakítást a filmbéli játékáért Dakota Johnson, a legpocsékabb férfi alakításnak járó elismerést pedig a címszereplőt alakító Jamie Dornan kapta. Sylvester Stallone a legnagyobb fejlődés kitüntetését kapta a Creed - Apollo fia című munkájáért. Stallonének ez az első "pozitív" elismerése az Arany Málna-bizottságtól, korábban kilenc kategóriában kapta meg a legpocsékabbnak járó díjat.