Toldi mozi;Saul fia;

2016-03-02 15:58:00

Tapsviharral fogadták a Saul fia alkotóit Budapesten

Tapsvihar fogadta a Saul fia Oscar-gála után hazatért alkotógárdáját szerdán a budapesti Toldi moziban tartott sajtótájékoztatón.

"Elért a szívünkhöz, hogy egy emberként szorított az ország a film sikeréért" - fogalmazott Sipos Gábor, a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjával kitüntetett Saul fia című film producere. "Csodálatos érzés, hogy az emberek örülnek az Oscar-díjnak, és ők is a magukénak érzik" - fűzte hozzá Nemes Jeles László, a film rendezője. Röhrig Géza, a film főszereplője pedig arról beszélt, hogy nagyon megérintette az a sok üzenet, amit kapott. "Én már a díjátadó előtt úgy éreztem, hogy 15 millió Sauljaként vagyok ott" - mondta.

Egy belső nézőpontot akartak bemutatni a filmben, "hogy megértsük az embert a holokausztban" - foglalta össze Nemes Jeles László a film esszenciáját. Felidézte: fontos visszajelzés volt számára, hogy Steven Spielberg filmrendező, akivel az Oscar-gála előtt és után is beszélgetett, fontos filmnek nevezte alkotását, és úgy értékelte, hogy a Saul fia hozzájárult a holokauszt kollektív emlékezetéhez. Spielberg azt is megjegyezte: nem sejtette, hogy olyan sokáig kell várni a Schindler listája után, mire egy ilyen film megszületik.

A rendező a hollywoodi díjátadóról elmesélte: egész este úgy érezte magát, mintha "módosult tudatállapotban" lett volna. Az Oscar-gála színpadára a protokoll szerint csak egyedül léphetett a legjobb idegen nyelvű film rendezőjeként, és mindössze 45 másodperce volt arra, hogy elmondja gondolatait az Oscar-szoborral a kezében.

A Saul fia több tucatnyi díjat kapott cannes-i bemutatkozása óta, az Egyesült Államokban is több fontos elismerést nyert el, az Oscar előestéjén a rendező az amerikai független filmdíjat, a Spirit Awardot is átvehette a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Mint mondta: a díjátadókon igyekezett mindig másként megfogalmazni a legfontosabb gondolatait. Az Oscar-gálán "a film szívéről" akart szólni, arról, hogy alkotásával azt akarta megmutatni, miként lehet "embernek maradni akkor is, ha már nincs remény".

Az eseményen elhangzott, hogy a Saul fiát Magyarországon már több mint 180 ezer néző látta, és jelenleg is 45 moziban játsszák országszerte, köztük 34 vidéki filmszínházban.

A film áprilisban különleges DVD és Blue-ray kiadásban is megjelenik számos extrával kiegészítve: szerepel majd a korongon a rendező és Erdély Mátyás operatőr audiokommentárja, több kimaradt jelenet és olyan GoPro-felvétel is, amely forgatás közben rögzítette a stáb munkáját. A lemezre Nemes Jeles László Türelem című kisjátékfilmje is felkerül.

Vági Zoltán, a film történész szakértője bejelentette: a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár elindítja a Saul gyermekei programot, amely az Auschwitz-Birkenauban meggyilkolt csaknem félmillió magyar áldozat közül a százezer gyermek nevét szeretné felkutatni, a program fővédnökségét Nemes Jeles László vállalta. "Egy európai ország nem feledheti el a halottait" - fogalmazott Vági.

A történész emlékeztetett arra, hogy a film alkotói hatalmas tudásanyagot kutattak fel a Saul fia előkészítése közben, amit szeretnének megosztani a közönséggel közérthető, de tudományos igényű kötet formájában. A könyv egyik darabja lesz annak a Jelenkor Kiadónál megjelenő sorozatnak, amely a Saul fia történeti hátterét, a film keletkezését és témáját dolgozza fel.
Vági Zoltán hangsúlyozta: "bizonyos értelemben erkölcsi kötelességünk" , hogy magyarul is elérhetővé váljanak azok az auschwitzi krematórium mellett elrejtett feljegyzések, amelyeknek egyik szerzője a Sonderkommandó egykori tagja, a felkelés egyik szervezője.