Real Madrid;Ronaldo;

2016-03-03 06:50:00

Ronaldónak igaza volt

Alaposan felkavarta az állóvizet Cristiano Ronaldo múlt heti kijelentésével, amely szerint, ha mindenki olyan szinten focizna, mint ő, akkor nem tartanának itt. Bár kijelentése nagy botrányt okozott, a számok részben igazat adnak neki.

Áll a bál a Real Madridnál Cristiano Ronaldo múlt heti kifakadása után. Pedig valami igaza van a portugálnak. Na nem feltétlenül abban, hogy ő tud focizni, bezzeg a többiek nem, hiszen hiába szerzett sok találatot a bajnokságban – 26 mérkőzésén 22-t –, a mezőnyben rengeteg hibát vét, szinte rá sem lehet ismerni. Az újságírókat persze elsősorban az érdekelte, hogy a csapaton belül milyen visszhangot keltett a kifakadás. Ronaldo név szerint három játékost említett: Jesét, Lucas Vázquezt, valamint Mateo Kovacicot. Állítólag Jesé vette leginkább a lelkére a történteket, de Kovacic is nehezen lépett túl rajta, Lucas annyit közölt, hogy hiába olyan kiváló játékos Ronaldo, nem kellene így beszélnie róluk.

Zinédine Zidane mindenesetre igyekezett rövidre zárni a témát, azt mondta, „Cristiano mindenkivel megbeszélte az ügyet". Mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyire fontos játékos számunkra, s vele vagyunk. A téma le van zárva” – fejtette ki az egykori aranylabdás. A hírek szerint maga Florentino Pérez klubelnök is közbelépett, s személyesen próbálta nyugtatgatni a portugált. Igen ám, de Ronaldo magánszáma azért sokat elárult arról, hogy milyen viszonyuk uralkodnak a királyi gárdánál. Mindenesetre az AS című lapban később ő maga próbálta csillapítani a kedélyeket. Mint mondta, „félremagyarázták” szavait. „Nem azt mondtam, hogy mindenkinél jobb vagyok. Csak arra utaltam, mennyi a sérült a csapatnál. Arra gondoltam, hogy olyan fontos játékosokat vesztettünk, mint Pepe, Gareth Bale, Karim Benzema, Marcelo, s ez nagyon visszavetett minket, nem tudunk ugyanazon a szinten teljesíteni, mint korábban” – fejtette ki.

Az El Chiringuito című, nem éppen világhírű lap például egyenesen azt állította, Ronaldo és Sergio Ramos kifejezetten kérték a klubvezetést arra, nyáron adják el őket. Állítólag mindkettőjüket kikészítette az Atlético Madrid elleni múlt szombati vereség. Alighanem úgy érzik, nem tudnak már megújulni. Ramos egyébként tavaly augusztusban hosszabbította meg szerződését, ám mindenképpen távozni akar.

Ronaldo tehát alaposan kiverte a biztosítékot, s jelenleg még nem is nagyon látjuk kijelentésének további következményeit. Abban azonban nem is kevés igazság rejlik, hogy a Real Madrid játékosainak erőnléti felkészítésével nagyon komoly gondok lehetnek.

A goal.com összeállításából kiderül, hogy a 2013-2014-es idényben sikert sikerre halmozó BBC, azaz Bale-Benzema-Cristiano Ronaldo hármas ebben a szezonban mindössze két mérkőzésen szerepelhetett így együtt kilencven percen keresztül, miközben a Barcelona MSN-triója, tehát Messi-Luis Suárez-Neymar tizennyolc alkalommal segítették egymást a pályán a kezdő sípszótól a lefújásig. A sors fintora, hogy az egyik 90 perces előadás épp a Barcelona elleni szégyenteljes 0-4 volt, amikor Benzema hat hétig tartó sérülése után tért vissza. A másik találkozó is vereséggel zárult, 1-0-ra kapott ki a királyi gárda a Villarrealtól.

Ronaldo egyébként mind a 33 mérkőzésen pályára lépett, Bale és Benzema viszont gyakran nem szerepelhetett sérülések miatt. Bale csak 17-szer, Benzema pedig 25-ször lépett pályára. Összesen 14 mérkőzésen játszottak együtt, de előfordult olyan is, hogy csak percekre állt össze a nagy hármas, illetve hogy a „két B” közül az egyik (vagy mindkettő) épp sérülése után tért vissza, tehát messze nem voltak még a régi erőállapotában.

Messi majdnem két hónapot hagyott ki a 2015-2016-os évad kezdetén, azóta azonban nem nehezítették sérülések a szezonját, már összesen 30 találkozón szerepelt. Az MSN összesen (tehát nemcsak a kilencven perceket alapul véve) 23 összecsapást vívott.

A Real esetleges szétesése Zidane sorsára is hatással lehet. Az El Mundo Deportivo úgy tudja, hogy Florentino Pérez szemet vetett a Tottenham trénerére, Mauricio Pochettinóra, aki valóban remek szezont produkált eddig a Spursszel.