vízilabda;válogatott;Benedek Tibor;

2016-03-11 06:54:00

Benedek Tibor keretet hirdetett

Benedek Tibor kihirdette az áprilisi olimpiai selejtezőtornára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16 fős keretét, amelyből 13 játékost nevez majd Triesztbe. 

Az április 3. és 10. között sorra kerülő viadalon négy kvótát osztanak ki, ez lesz az utolsó lehetőség a riói részvétel kiharcolására. „Ez az időszak a legfontosabb a válogatott számára, az utolsó lehetőségünk az olimpiai szereplés kivívására, természetesen ez a cél – fogalmazott a szövetség honlapján Benedek. – Három lehetőséget elszalasztottunk, mindenki tisztában van vele, mekkora a tét, mit kell megoldanunk. Ennek szellemében állítottam most össze ezt a keretet.”

A válogatott 17 napot készül az olaszországi utazás előtt. A keret jövő szerdán találkozik, ezt követően elutazik Németországba egy háromnapos edzőtáborba. Ott a hazai válogatottal játszik majd edzőmeccseket. A visszatérés után a Komjádi-uszodában készül a csapat, a második héten három napon keresztül a spanyol válogatottal, amellyel szintén kétkapuzik majd. A kapitány várhatóan a spanyolokkal közös edzés után jelöli ki a 13-as trieszti keretet.

A magyar keret

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Bisztritsányi Dávid (OSC), Lévai Márton (Debrecen)

Mezőnyjátékosok: Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes (Szolnok), Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Zalánki Gergő, Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Szivós Márton (Eger), Bátori Bence, Decker Ádám (OSC), Manhercz Krisztián (Szeged)

A trieszti torna csoportjai

A csoport: Magyarország, Kanada, Oroszország, Franciaország, Románia, Szlovákia

B csoport: Olaszország, Kazahsztán, Dél-afrikai Köztársaság, Spanyolország, Németország, Hollandia