Lecsapott a TEK Pécsett - Hatan őrizetben (Fotók)

Publikálás dátuma
2016.03.22 17:53
FOTÓ: Népszava
Fotó: /
Hat embert vettek őrizetbe hivatali vesztegetés bűntett gyanúja miatt kedden Pécsett - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tájékoztatásuk szerint a baranyai megyeszékhely uránvárosi részén kedd délelőtt zajlott akció keretében a rendőrök tizenegy emberrel szemben intézkedtek, hatot közülük bűnügyi őrizetbe vettek hivatali vesztegetés gyanúja miatt. A gyanúsítottakkal szemben a megyei főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya indított büntetőeljárást - tették hozzá. Az ügyről a rendőrség egyelőre nem közölt részleteket.

A Bama.hu információi szerint az akcióban a Terrorelhárítási Központ (TEK) civil ruhás egységei is részt vettek.

A portál képeit ide kattintva megtekintheti!

Szerző
2016.03.22 17:53

Budapesten hagyta a csomagokat a Ryanair, fellázadtak az utasok

Publikálás dátuma
2018.07.22 16:21
FOTÓ: PAUL FAITH / AFP
Fotó: /
Másodszor fordult elő, hogy a fapados társaság Las Palmas-i járata egyszerűen nem viszi el az utasok csomagjait, túlsúlyra hivatkozva.
Kellemetlen meglepetés érte a Ryanair Budapest-Las Palmas járatának utasait vasárnap: azt közölték a már a fedélzeten ülő utasokkal, hogy a gép túlsúlyos, ezért leszedik a csomagokat – írja az Index. Egy utas szerint választás elé állították őket: vagy maradnak a gépen, és szerdán kapják meg a csomagjaikat kint, vagy szálljanak le.  Ez már a második eset, egy hete ugyanakkor nem is szóltak, csak a Kanári-szigeteken közölték az utasokkal, hogy a csomagok Budapesten maradtak, és leghamarabb három nap múlva, szerdán kaphatják meg azokat. Most vasárnap az utasok egy része fellázadt, leszállt és üvöltözve elállta a gép útját. A helyszínre kiérkezett a rendőrség is. Végül a pilóta bejelentette, hogy azoknak, akiknek a csomagja Budapesten marad, nem kell szerdáig várniuk rá, vagy ma, vagy legkésőbb holnap az is meg fog majd érkezni.  AZ Index szerint valószínű, hogy a Ryanair nem a távolságnak, üzemanyag-szükségletnek, utasszámnak, csomagszámnak megfelelő géppel működteti ezt a járatát, ezért kellett hátrahagyni a csomagokat, de a légitársaság nem nyilatkozott legutóbb sem.  
2018.07.22 16:21

Három napig várt Orbánra a jobbikos képviselő, felfüggeszti a tiltakozást

Publikálás dátuma
2018.07.22 16:00

Fotó: Facebook/
Varga-Damm Andrea hiába szobrozott a miniszterelnöki dolgozószoba előtt, nem járt sikerrel. Orbán vasárnap reggel is járt bent, de nem állt szóba vele.
Felfüggeszti a várakozást Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti dolgozószobája előtt Varga-Damm Andrea jobbikos képviselő, aki a kilakoltatások határozatlan idejű felfüggesztésével és az ápolási díj minimálbérre történő emelésével kapcsolatos kérdéseire vár válasz a miniszterelnöktől. Korábban azt mondta, addig marad a kormányfő dolgozószobája előtt, míg választ nem kap kérdéseire. Az ellenzéki országgyűlési képviselő vasárnapi újságíróknak azt mondta: reggel Orbán Viktor bement a szobájába, de ekkor sem adott neki választ a július 14-én írásban feltett kérdéseire. Ez után úgy döntött, felfüggeszti a várakozást, hogy kidolgozza azt az indítványt, amellyel összehívhatja a parlament rendkívüli ülését és tárgyalásokat kezdeményez a több ellenzéki párttal ennek támogatásáról. Emellett elkészíti azt a két törvénymódosító javaslatot is, amellyel felfüggeszthetik a kilakoltatásokat, illetve július 31-ig elkészülhet az ápolási díjak emeléséről szóló javaslat. A jobbikos politikus azt mondta, ha ezek után sem fog választ kapni a kérdéseire a miniszterelnöktől, akkor folytatja majd a parlamenti dolgozószoba előtti akcióját és várni fog Orbán Viktor válaszára. Varga-Damm Andrea utalt arra: péntek délután, amikor elfogadták a 2019-es költségvetést, világossá vált számára, hogy sem a kilakoltatások felfüggesztéséről, sem pedig az ápolási díjak minimálbérre emeléséről nem születik döntés, és nem lesz napirenden ennek a két problémának a megoldása. A képviselő szerint ezeknek a kérdéseknek a rendezése nem várhat szeptemberig, a parlament következő üléséig, ezért maga kezdeményezi az Országgyűlés összehívását, hogy a képviselők egyszerű többséggel módosítsák a végrehajtási törvényt és függesszék fel a kilakoltatásokat addig, amíg nem rendezik a devizahitelesek kérdését.
2018.07.22 16:00