túszejtés;eltérített utasszállító;robbanóöv;

2016-03-30 11:56:00

Eltérített gép - Mobilokból készült a hamis robbanóöv

Használt mobiltelefonokból gyártott magának hamis robbanóövet az egyiptomi gépeltérítő – mondta el Joannisz Kaszulidesz ciprusi külügyminiszter tegnap újságíróknak. A Proto Thema című görög lap számolt be erről. 

A külügyminiszter szerint éltek ugyan a gyanúperrel, hogy a robbanóöv nem valódi, de mindenképp számolniuk kellett azzal a lehetőséggel, hogy gépeltérítő mégis képes lehet magát és a gépet a levegőbe repíteni.

Az egyiptomi különleges erők a helyszínre érkeztek, s készek lettek volna megrohamozni a gépet, de szerencsére végül erre nem volt szükség. A férfi akkor adta meg magát, amikor a ciprusi hatóságok megtagadták követelését, hogy töltsék fel üzemanyaggal a gépet és repüljenek tovább Isztambulba.  Az 1957-ben született Szeif Eldin Musztafa Mohammed már korábban is többször összeütközésbe került a törvénnyel. Csalás, okirathamisítás és kábítószerhasználat miatt is vádat emeltek már ellene.