Ujhelyi;Matolcsy;

2016-04-04 17:04:00

Ujhelyi: Matolcsy György újabb titkai

Üzleti titokra hivatkozva nem válaszolt az MNB elnöke a jegybank nemzetközi irodáira vonatkozó kérdésekre, ezért újra felteszik azokat Matolcsy Györgynek – jelentette be Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője brüsszeli sajtótájékoztatóján. 

A szocialista politikus rámutatott: az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése is megerősítette, hogy a jegybank közfeladatot lát el, kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik. A szocialista politikus felidézte, hogy az MNB korábban arról számolt be, hogy a közeljövőben New Yorkban, Párizsban, Buenos Airesben, Hamburgban, Rómában és Bejrútban is nemzetközi irodákat nyit. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a magyar jegybankot és a bankban folyó elemző munkát bekapcsolják a nemzetközi tudományos vérkeringésbe, illetve erősítsék a társ- és partnerintézményekkel fennálló szakmai együttműködést.

Ujhelyi az Európai Parlamentben megtartott sajtótájékoztatóján elmondta, néhány héttel ezelőtt azért kereste meg Matolcsy Györgyöt, hogy választ kapjon arra: a tervezett, külföldi MNB-kirendeltségek helyszínét milyen előzetes értékelés előzte meg, a már működő irodák milyen költségvetéssel és feladatokkal működnek, mennyi kiadást jelentenek az ingatlanok bérleti költségei, illetve hány olyan szakembert foglalkoztat a jegybank már most, akik a még el nem készült kirendeltségeken fognak csak később dolgozni. Ujhelyi a sajtótájékoztatón közölte, hogy Matolcsy György egy “semmitmondó levélben titkolódzott tovább”, a kérdések többségére üzleti titokra hivatkozva nem adott érdemi választ.

Az MSZP európai parlamenti képviselője szerint már az is elgondolkodtató, hogy miért van szükség a megjelölt helyszíneken közpénzből fenntartott kirendeltségekre. Ujhelyi elképzelhetőnek tartotta, hogy pusztán egy “megalomán network kialakításáról van csupán szó”. A szocialista politikus emlékeztetett, hogy az MNB legutóbb “250 milliárd forintnyi közpénzt talicskázott ki különböző alapítványokba, kétes ingatlanvásárlásokat bonyolított vagy épp megkérdőjelezhető műkincs-kereskedelembe bonyolódott.” Ujhelyi hozzátette, hogy nincs bizalma Matolcsy Györgyben és jegybank-elnöki tevékenységében, ezért arra szólította fel az MNB első emberét, hogy haladéktalanul számoljon el a magyar adófizetők pénzének elköltésével.