Real Madrid;Manchester City;Wolfsburg;Paris Saint-Germain;BL negyeddöntő;

2016-04-06 00:40:00

Királyi előadást remélnek

Két újabb remek mérkőzés vár a focirajongókra szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A Paris Saint-Germain a Manchester City ellen bizonyíthatja, hogy már Európa legjobb négy csapata között a helye. A Real Madrid az El Clásicón aratott 2-1-es diadala után Wolfsburgban folytathatja menetelését.

Teljesen kiszámíthatatlan a Paris Saint-Germain és a Manchester City összecsapása a BL negyeddöntőjében. Elvileg Ibrahimovicék tűnnek esélyesebbnek, a bajnoksággal már nem kell törődniük, azt toronymagasan megnyerték, így már csak a nemzetközi kupára összpontosíthatnak. Persze a bajnoki cím gyors megszerzése akár vissza is üthet, hiszen hétről hétre csökken a csapat motivációja. A Manchester City már korábban elvesztette minden reményét a bajnoki címre, az együttes egyszerűen árnyéka önmagának. Rendkívül kiegyensúlyozatlanul szerepel a Premier League-ben, a 16 győzelem mellett 9 vereséget szenvedett el, ami ezzel a játékosállománnyal egyszerűen szégyen. Amint az is, hogy 15 ponttal áll a listavezető Leicester mögött, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Az erkölcsi széthullásért legalább akkora felelősség terheli a vezetést, mint magát a csapatot, vagy az edzőt, Manuel Pellegrinit. Máig érthetetlen, miért kellett már tavaly decemberben bejelenteni, hogy a következő szezontól Pep Guardiola irányítja majd a milliárdos klub szakmai munkáját. Ez egyrészt a jelenlegi tréner megalázásával ért fel, másrészt pedig a játékosok is elvesztették minden motivációjukat, hiszen távolról sem biztosak abban, hogy egyáltalán számít rájuk a katalán tréner, aki amolyan Dream Teamet kíván összehozni. Yaya Touré, a középpálya motorja például egészen biztosan távozik, amint ezt hétfőn menedzsere tudatta.

Pellegriniék számára egyvalami maradt: a presztízs megőrzése. Ha legalább az elődöntőig, netalán a döntőig menetelne az együttes a BL-ben, s persze sikerülne a Premier League-ben olyan helyezést elérnie, ami a legrangosabb kupában való indulást tenné lehetővé, akkor még meg lehetne menteni a szezont.

A PSG számára a legnagyobb fejfájást Ángel Di Maria szerepeltetése jelenti. Az argentin vasárnap újrakezdhette ugyan az edzéseket sérülése után – az Argentína-Bolívia mérkőzésen kapott rúgást a lábára –, ám kérdéses, milyen erőállapotban van. A párizsiak Nice elleni, 4-1-re végződött bajnokiján nem is léphetett pályára. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy a vezetőedző, Laurent Blanc teljességgel lemondjon a szolgálatairól. Szintén nem szerepelt a nizzaiakkal szemben a kapus, Salvatore Sirigu, aki betegségét kúrálta, de szinte biztos, hogy a City ellen ő áll majd a kapuban. Kizárható viszont Javier Pastore és Marco Verratti szerepeltetése. A középpályán ezért fontos szerep hárul majd Adrien Rabiotra, a párizsiak ifjú tehetségére, aki Blanc edző egyik kedvence. A manchesterieknél Kevin De Bruyne kihagyja a meccset, pedig hosszú sérülése után szombaton már visszatérhetett a Bournemouth elleni bajnokin. Yaya Touré ugyan nem lépett pályára ezen a találkozón, de a L’Équipe-nek elmondta, hogy már teljesen felépült, így várhatóan rá számíthat majd Pellegrini.

A PSG védője, a brazil Maxwell szerint teljesen kiegyenlítettek az esélyek. Laurent Blanc, a hazaiak trénere pedig arra figyelmeztetett, a City a PSG-hez hasonlóan kiváló pénzügyi háttérrel rendelkezik, s egy sor olyan játékossal rendelkezik, akik képesek eldönteni egy mérkőzést. ha tippelhetnénk, nem lennénk meglepve, ha mindkét csapat szerezne gólt.

Zidane nagy siker után várja a BL-t FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PAUL GILHAM

Zidane nagy siker után várja a BL-t FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/PAUL GILHAM

Igen jó hangulatban várja a Wolfsburg elleni negyeddöntőt a Real Madrid. Bár Zinédine Zidane együttese továbbra is csak a harmadik helyen áll a spanyol bajnokságban, a Barcelona elleni El Clásicón idegenben aratott 2-1-es szombati diadal után minden sokkal rózsásabbnak tűnik a Santiago Bernabeu háza táján. Nyilvánvaló, hogy az esélyek nem a német csapat mellett szólnak. Kivált akkor, ha azt a teljesítményt nyújtja, mint amit a Barca elleni találkozó utolsó húsz percében: Ronaldóék egyszerűen lefocizták Messiéket, akik örülhettek – a játékvezetőnek köszönhették-, hogy megúszták két kapott góllal.

Ugyanakkor a Real nem mehet biztosra. A német csapatok ellen rendre megszenved. Hiába áll a Wolfsburg a Bundesligában a csalódást keltő nyolcadik helyen, hiába nem tudott nyerni három mérkőzés óta a bajnokságban, a BL azért egészen más, itt minden körben tiszta lappal lehet indulni. Klaus Allofs, az autógyáriak sportigazgatója is úgy véli, igenis van esélyük a madridi gigász ellen. „Természetesen nyilvánvaló, hogy vannak csapatok, így a Bayern München, a Barcelona, a PSG, vagy a Real Madrid, amelyek elképesztő potenciállal rendelkeznek. Ám ezek közül talán a Real Madrid az, amely a legkevésbé erős. S ezt próbáljuk meg kihasználni ellenük” – fejtette ki az egykori remek játékos.

A wolfsburgiak középhátvédje, Dante viszont nem ennyire optimista. Ő inkább csak élvezni kívánja az oda- és a visszavágót. A belső védő a Cadena Cope rádiónak elmondta, két százalék esélyt lát arra, hogy sikerül továbbjutni a Real ellen. „A Real Madrid ellen egy teljesen más mérkőzést várunk. Nagyszerű lehetőség ez a csapat és a klub számára. Ilyen együttesek ellen a motiváció is mindig nagyobb – fejtette ki. – Megpróbálunk továbbjutni, de rendkívül nehéz küldetés ez számunkra. Annyit ígérhetünk, hogy a végsőkig fogunk küzdeni” – tette hozzá a brazil védő.

A Wolfsburg egyébként a nyolcaddöntőben a Gentet búcsúztatta 4-2-es összesítéssel, a Real Madrid pedig az AS Romát 4-0-lal.

BL-negyeddöntő, első mérkőzések
Kedd
Bayern-Benfica  1-0
Barcelona-Atlético Madrid  2-1
Szerda
PSG-Manchester City (Tv: Sport 1, 20.45)
Wolfsburg-Real Madrid (Tv: M4 Sport, 20.45)