Csepreghy: spártai módon engedjük felhasználni az uniós pénzeket

Ha valaki házasságban él, ott felmerülhetnek viták, de ez nem azt jelenti, hogy ezeket ne lehetne kulturáltan lezárni mindkét fél megelégedésére - állítja Csepreghy Nándor a Brüsszel és a kabinet közötti feszültségekről. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint nincsenek komoly nézetkülönbségek, ráadásul Corina Creţu regionális politikáért felelős uniós biztos és Lázár János a múlt héten nagyot lépett előre, így ma a kormány egy újabb "békülésre" adhatja áldását. A kabinet eközben arról már döntött: megváltoztatja az uniós projektértékelési rendszert, így olyan nyilvános pályázatelbírálói névsort hoznak létre, amely minimalizálja a korrupciós kockázatokat, mert Csepreghy is vallja: „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”.

- Ez azt is jelenti, hogy az új pályáztatási rendszer kiküszöböli az ilyen típusú hibákat?

- Igen, hiszen nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. Épp ezért a kormány azt mondta, hogy a sok rendszerszintű, intézményi változáson túl van még egy dolog, amit érdemes az átláthatóság maximalizálása érdekében megtenni. Ez pedig nem más, mint a projektértékelési rendszer megváltoztatása. Szerintük ugyanis az előző rendszer egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a beérkezett pályázatok rangsorolása kiszervezve, tehát külső piaci szolgáltatóknál történt. Emiatt sokszor felmerült a gyanú, amely sok esetben tényszerűen be is igazolódott, hogy a projektmenedzsment-szolgáltatói és a projektértékelő cégek között volt összefüggés, összejátszás és visszaélés. Mi erre azt mondtuk, hozzunk létre tiszta helyzetet; egyrészt legyen egy világos politikai felelőse a projektértékelésnek - ez Lázár János személyében a Miniszterelnökséget vezető miniszter lesz -, másrészt hozzunk létre egy teljesen nyilvános értékelői szaknévsort. Ez azt jelenti, hogy ahány operatív program van, annyi szaknévsoron belüli aloldal jön létre, amelyekre mindenki jelentkezhet, aki az állammal áll munkaviszonyban - tehát iskolai tanár, állami cégnél tisztségviselő, vagy egyéb. Az irányító hatóság előre meghatározza, hogy milyen szaktudással kell rendelkeznie annak az állami alkalmazottnak, aki az új projektek valamelyikének értékelésében részt vehet. Minden egyes értékelő, aki megfelel a követelményeknek, bekerül a névsorba, ami teljesen nyilvános lesz, tehát az interneten böngészhetővé válik, hogy kik szerepelnek rajta. A projektek értékelési szempontrendszerét szintén már előre meghatározta az illetékes minisztérium. Érkezik egy pályázat, véletlenszerűen kijelöl a rendszer két értékelőt, akik végigmennek a szempontrendszeren, s elvégzik a projekt minősítését. Ha a két értékelő között 30 százaléknyi különbség van, akkor új értékelést kell elvégezni, ha ennél kisebb az arány, akkor a két értékelés az értékelt anyaggal együtt visszamegy a minisztériumba, ahol egy döntés-előkészítő bizottság sorba rendezi, az irányító hatóság vezetője pedig dönt a támogatásról. Az értékelők valamilyen megbízási jogviszonyban - mely egyelőre nem konkretizálódott - díjazást fognak kapni, így akár az éves fizetésüket is megkereshetik a projektértékeléssel. Ennek az elvégzendő munkán túl még egy megkötése van, hogy az érintettnek vállalni kell a nemzetbiztonsági védettséget, ami azt jelenti, hogy integritása megtartása érdekében nemzetbiztonsági átvilágításon kell, hogy átmenjen, megfelelő jogi felhatalmazással pedig lehallgathatják, vagy épp figyelhetik az emailjeit. Nagyjából háromezer emberre lesz szükség ahhoz, hogy minden projektet átlátható módon lehessen elbírálni. Ha ezt követően valaki azt mondja, hogy neki megérni bármely pályázatíró cégnek X összeget fizetni, mert az megígéri, hogy a pályázaton nyerni fog, akkor az a vállalkozó enyhén szólva naiv. A hülyeségtől senkit nem tudunk megvédeni, ám ezek a törvényi garanciák alkalmasak arra, hogy ne lehessen kapcsolat a projektmenedzsment és az értékelők között.

Lázár János és Corina Cretu: érdemes volt virágot adni a Budapesten tárgyaló uniós biztosnak, állítólag nagyon kedvező ajánlatot tett cserébe FOTÓ: MTI/KELEMEN ZOLTÁN GERGELY

- Eközben már zajlanak a pályáztatások?

- A kiírások igen, a 2014-2020-as programozási időszak vonatkozásában április 4-ig 194 felhívás jelent meg, mintegy 4700 milliárd forint értékben. Ezzel a ’14-20-as támogatási keret 52 százalékát már meghirdettük, a támogatást nyert projektek száma pedig mintegy 2400, összesen 934 milliárd forint értékben. Ám az új ciklusban a lehívás még nem kezdődött el. Ugyanis a projektek olyan szakaszban tartanak, hogy teljesítésalapú számlákat még nem tudnak hozni. Az év második felétől viszont több százmilliárdos nagyságrendben indulhatnak a lehívások, így ezzel arányosan a kifizetések is fel fognak pörögni, amelyek egyelőre alacsony szinten vannak.

- Eddig 23 milliárd forint kifizetéséről szóltak a hírek, de még egy fillér sem jött az EU-tól.

- Igen, de meg is lepődnék, ha jönne, mert - mint mondtam - még ki sem küldtük a számlákat. A jelenlegi állami előfinanszírozások egyébként bőven azon a kereten belül vannak, amit a költségvetés elbír.

- Akkor nem tartja vissza a pénzeket Brüsszel?

- Nem, hiszen még nincs mit kifizetnie. Ahogyan az előző ciklust érintő vitás esetekben a „zárolások” ügye is félreértés vagy félremagyarázás. A szakértők tudják, amit számos politikustársam, úgy tűnik nem: ameddig el nem érünk 2017 tavaszán az előző ciklus pénzügyi zárásához, addig az EB minden tagállamtól, minden egyes operatív programban visszatartja a keretek 5 százalékát. Ez egy EU-s szabály, s még csak köze sincs semmiféle elszámolási, vagy eljárási vitához. A politikai szempontjai mögül az ellenzéknek fel sem merül a fejében, hogy vannak olyan viták, amelyekben a magyar kormánynak van igaza, s nem Brüsszelnek.

- Ez nemcsak az ellenzékiség természetéből fakadhat, hanem a már-már bulvárszintűvé vált vitastílusból is, amelyet a kormány Brüsszellel szemben gyakorol.

- De ezek nem komoly viták. Ez a nemzeti kormányok és az EB közötti viszonyrendszerből fakadó csaták. Más a testtartás, hiszen a Bizottságnak meg kell próbálnia 28 tagállam érdekeit egy platformra helyezni, a tagállamnak pedig az az érdeke, hogy egy közösség tagjaként, de mégis megpróbálja a számára legelőnyösebb feltételeket kiharcolni. Ebből fakadnak viták, de ez az együttélés természete. Ha valaki házasságban él, ott felmerülhetnek viták, de ez nem azt jelenti, hogy ezeket ne lehetne kulturáltan lezárni mindkét fél megelégedésére. Amikor a Bizottsággal vitázik a kormány, az olyan, mint amikor két szülő azon vitatkozik, mire költik a havi bevételeket.

- Az új ciklus is ilyen feszültségeket hoz?

- Persze, azon is lesz vita, már van is. Ma például nagyon komoly vitatéma, hogy a felzárkózásra szánt pénzeket fel lehet-e használni a migrációs válság kezeléséhez szükséges intézkedések finanszírozására. Mi azt gondoljuk, hogy nem lehet felhasználni, el kell különíteni. Hajlandóak vagyunk befizetni egy külön alapba, hogy az EU egészét érintő problémát kezeljük, de a kohéziós alap ettől teljesen független, s a kettő nem mosható össze egymással. Mert ez a forrás a mi régiónkban felzárkózásra kell, nagyon is. Nyilván cél, hogy meggyőzzük a tagállamokat, hogy 2020 után is szükség lesz kohéziós forrásokra, de mi úgy készülünk, hogy addig olyan szinten kell fejleszteni és bővíteni a magyar gazdaságot, hogy az utána önmagát legyen képes finanszírozni. Ha lesznek ilyen források utána is, annak nagyon örülünk, mert azok tovább növelhetik a magyar gazdaságot, de arra kell felkészülnünk, hogy nem lesznek, s hogy a magyar vállalkozások ezek nélkül is talpon maradjanak.

- Ehhez beruházások és munkahelyek kellenek.

- Így van, s ez az a két szempont, amelyek alapján ’14-20-ban itthon forrásokat lehet kapni, így ha valaki sem a gazdaság bővülését, sem pedig a munkahelyteremtést nem támogatja a projektjével, az nem fog uniós pénzhez jutni. Előre kell gondolkodni, már amennyire lehet a technikai és digitális fejlődés gyors üteme mellett, ami láthatóan tönkre fogja tenni a ma ismert munkahelyek nagy részét. Az Uber-taxis vita nem arról szól, hogy milyen platformon rendelünk magunknak sofőrt, aki elvisz minket valahova, hanem sokkal inkább arról, hogy ha tíz év múlva a nagy autóipari gyártók, amelyek többek között Magyarországon is jelen vannak, létrehozzák az autonóm autóikat, akkor már sofőrre sem lesz szükség. Pedig ma az EU-ban 300 ezer olyan ember van, aki abból él, hogy hivatásszerűen vezet.

- Akkor most a fejlődést kellene megállítani, vagy épp a dolgozókat felkészíteni?

- Nyilván az utóbbi. Az európai közösség gazdaságfejlesztésének épp erre kell felkészülnie, hiszen az összes eddigi technológiai forradalom komoly társadalmi krízist eredményezett azáltal, hogy emberek millióit tette földönfutóvá.

- De ezt a felkészülést szolgálja a magyar szakképzési és köz- és felsőoktatási rendszer átalakítása?

- A szakképzési rendszer nagyon jó irányba mozdult a duális rendszerrel, jó úton haladunk, ennek a piaci visszaigazolása is meg van, de elismerem, tovább kell menni.

- Tehát még több betanított munkást képezzünk közismereti és nyelvtudás nélkül?

- Nem, én a szakképzésről beszélek, aminek a dimenziója sokkal szélesebbé vált az átalakítással. Eddig még csak nem is láttak olyan munkahelyeket a tanulók, amelyeket végzés után be kívántak tölteni. Ma a hazai szakemberhiányra a szakképzési rendszer gyors választ adhat, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene tovább lépni, vagy hogy ne haladnánk jó irányba. A duális képzés pont azt teszi lehetővé, hogy amikor egy gyerek az általános iskolából a szakiskolába kerül, ne csak elméleti tudást kapjon, hanem gyakorlati tapasztalatot is, amivel azt is láthatja, milyen kitörési lehetőségei vannak, vagy épp hogy milyen átalakulások mennek végbe ezeken a munkahelyeken. Igen, biztosan szűnnek majd meg munkahelyek, munkakörök, és én nem tudom megmondani, melyek. De az eddigi történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy minden technológiai bumm létrehozott ezernyi új munkalehetőséget is, amelyekkel korábban nem is számoltunk. Ma csak az informatikai szektorban - nem is egyetemi végzettséggel - tízezer betöltetlen álláshely van Magyarországon.

- Azokhoz sem ártana, hogy a szakképzésben résztvevők be tudnák kapcsolni a számítógépet, vagy megszólalnának angolul…

- Persze, de én azt gondolom, hogy ezt nem is a szakképzésre kell visszavezetni. Az oktatási rendszer működési logikája alakul át hosszútávon, és az, hogy mennyire versenyképes az oktatási rendszerünk, tartalmi szinten dől el. Az a vita, ami ma zajlik az oktatásról, főként fenntartási kérdésekről szól, pedig az indifferens. A készségekre, az alkalmazkodásra kellene fókuszálni, a minél gyorsabb, jobb alkalmazkodás megtanulása és alkalmazása lesz ugyanis a versenyelőny a 21. században egy-egy ország munkavállalói esetében, az iskolának tehát erre kell felkészítenie a diákokat. Ma Magyarországon a legkomolyabb kihívás, és a kormány a fejlesztéspolitikai eszközökkel is ezt szeretné erősíteni, hogy az adaptációs képességet erősítse. És itt visszatérhetek az uniós pénzfelhasználásra, hiszen az új költségvetési ciklusban már nem kaphatnak cégek az életben tartásukért forrásokat. Nem, aki nem tud teljesíteni, boldogulni, elesik a támogatástól. Úgymond „Taigetosz-szindróma” van: ahogyan a fiatalokat, úgy a cégeket is az életben maradásra kell felkészítenünk. Megtehetnénk, hogy fűt-fát ígérünk az utolsó 4-5 bő esztendőben, de mi komolyan vesszük, hogy Magyarország egészének fejlődéséért kell felelősséget vállalnunk, ezért spártai módon engedjük az uniós pénzeket felhasználni.