biztosítás;festmények;atlatszo.hu;Szerb utca;

2016-04-14 13:15:00

Nem voltak biztosítva a Szerb utcába került festmények

Másfél évbe telt kideríteni, hogy a Szépművészeti Múzeum 2013-ban 10 értékes antik festményt adott kölcsön a Szerb utca 9.-be - emlékeztet az oknyomozó portál az új fejlemény tálalása előtt.  

Szerettük volna megnézni, hogy a visszaadott képek sértetlenek-e, de a múzeum nem engedélyezte számunkra a műtárgyak megtekintését - írja az Átlátszó.

Ekkor - a már bejáratott módon -  közadatigénylésben kérték ki a Szépművészetitől az összesen 300 millió forint értékű festmények biztosítási szerződését, amely érvényben volt a kölcsönzés idején. Feltételezték ugyanis, hogy volt ilyen, hiszen nagyértékű műtárgyakról van szó, amelyek a nemzeti vagyon részét képezik. A Szépművészeti Múzeum válaszából azonban kiderül, hogy a festmények nem voltak biztosítva arra az időre, amíg Brand Lab Kft. a Szerb utca 9.-ben tárolta őket.

A Habony Árpád esküvői tanújaként is ismert Baán László által vezetett intézmény tájékoztatása szerint a kölcsönzési szerződés 7.-ik pontjában a Brand Lab teljes kártérítési felelősséget vállalt a műtárgyakért. Mivel azonban a cég akkori, 56 millió forintnyi saját tőkéje nem fedezte a festmények 300 milliós biztosítási értékét, a szerződés előírta egy kereskedelmi biztosítás megkötését. Most azonban kiderült, hogy az Andy Vajna -féle TV2 újdonsült gazdasági igazgatójának, Halkó Gabriellának cége nem kötött biztosítást a festményekre.

A Szépművészeti szó szerinti tájékoztatását itt elolvashatják.