MSZP;kereskedelem;vasárnap;Áder János;aláírásgyűjtés;boltzár;

2016-04-16 07:05:00

Nyithatnak a boltok vasárnap

Holnap kinyithatnak az üzletek, miután tegnap Áder János aláírta a vasárnapi boltzár visszavonásáról szóló törvényt és ez már a Magyar Közlönyben is megjelent. Eközben egyre élesebb a kormánypártok és az MSZP között a vita arról, tisztességes-e, hogy a szocialisták tovább gyűjtik az aláírásokat a boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezésükhöz. Tóth Zoltán választási szakértő szerint legitim az akció.

Magyarország történetében már tartottak olyan kérdésben referendumot, amit korábban rendezett az Országgyűlés. Erre Tóth Zoltán választási szakértő emlékeztette lapunkat annak kapcsán, hogy Péterfalvi Attila az Origónak arról beszélt, nem legitim, ezért nem tisztességes az MSZP aláírásgyűjtése. Az adatvédelmi hatóság elnöke szerint a vasárnapi boltzárról szóló törvény keddi visszavonása után okafogyottá vált az akció. Tóth arról beszélt, hogy az 1989-ben rendezett, az ország köztérsasággá válását előkészítő "négyigenes" referendum kérdései közül hármat a voksolás idejére rendeztek. Mire az emberek az urnákhoz járultak, már törvényben tiltották ki a pártszervezeteket a munkahelyekről, rendelkeztek a Munkásőrség megszüntetéséről, valamint az MSZMP vagyonelszámolásáról. A szocialisták mostani aláírásgyűjtését bíróság engedélyezte, ezért senkinek nincs joga azt illegitimnek minősíteni. Akkor sem, ha ha a vasárnapi boltzárról szóló törvényt a parlament visszavonta - fogalmazott a választási szakértő, aki szerint Péterfalvi politikai nyilatkozatot tett, pedig ilyet egy állami hatóság vezetője nem tehet.

Tóbiás József szerint is pártpolitikusként kezdett viselkedni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, ahelyett, hogy betartaná a jogszabályokat. Az MSZP elnök-frakcióvezetője tegnap arra figyelmeztetett, pártja birtokában törvényesen kiadott aláírásgyűjtő ívek vannak. A Fidesz vádjaira, miszerint a szocialisták megtévesztik az embereket és törvénytelen politikai adatgyűjtést folytatnak azt válaszolta, az aláírásgyűjtő íveken csak a név, a személyi szám és az aláírás szerepel. Miután pedig számos vezető kormánypárti politikus egyértelművé tette, nem kívánnak lemondani arról a célról, hogy a hét utolsó napján az üzletek zárva tartsanak, ezért meg kell védeni a vásárlás szabadságát. A szocialisták így tisztességes és jogos népszavazási kezdeményezésekhez gyűjtenek aláírásokat. Az emberek nem hisznek a Fidesznek, és nekünk sincs okunk hinni nekik - magyarázta a pártelnök. Számon kérte, hogy a kormány nyolc hete nem képes megmondani, mi történt február 23-án az NVI előtt, és Péterfalvi sem tudja megmondani, hogyan kapott hivatalától egy nap alatt engedélyt a szocialistákat beelőző Erdősi Lászlóné a népszavazási kérdése benyújtásához.

Tegnap Nyakó István, aki az MSZP boltzárral kapcsolatos referendumát kezdeményezte, lemondásra szólította fel Péterfalvit, mert véleménye szerint több bizonyíték is alátámasztja, hogy a NAIH-elnök a Fidesz érdekeit szolgálja. Jelezte, kedden a rendőrségen fog érdeklődni, hol tart a nyomozás a február 23-án az NVI-nél történtek ügyében. Kitért arra is, hogy Erdősiné férje, Herceghalom független polgármestere csütörtökön a Fidesz-frakció meghívására a képviselői irodaházban járt.

Az MSZP elnöke kedden jelentette be, hogy bár visszavonták a törvényt, folytatják az aláírásgyűjtést. Péterfalvi csütörtökön tájékoztatást kért a szocialistáktól az ügyben, bár elismerte, hogy a párt négy ügyben jelentette be adatkezelési szándékát. Ezek között szerepel a vasárnapi nyitva tartás mellett a földtörvényről szóló népszavazás, valamint szimpatizáns-adatbázis gyűjtése. Az NAIH vezetőjére hivatkozva a Fidesz is illegitimnek nevezte az aláírásgyűjtést, amivel állítólag a szocialisták megtévesztik az embereket. A kormánypárt arra kérte az adatvédelmi hatóságot, hogy mielőbb vizsgálja ki az akciót.

Eközben Áder János köztársasági elnök aláírta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó törvény módosítását. A jogszabályt már ki is hirdették a Magyar Közlönyben, így az mától hatályos, vagyis holnap elvileg kinyithatnak a boltok.

Tízezer ember hiányzik a kereskedelemből
Elhárult hát az utolsó akadály is az elől, hogy vasárnap kinyithassanak a boltok. A felkészülés a törvény keddi elfogadásával megkezdődött, ennek ellenére számos üzlet már nem változtat korábban eltervezett munkarendjén és nem nyit ki. Erre sok üzletláncnak lehetősége sem lenne, mert számítások szerint mintegy tízezer ember hiányzik a kereskedelemből a vasárnapi újranyitáshoz, a létszámfeltöltés nem mindenütt zökkenőmentes. (A Blokkkcom a KSH adataiból kiindulva azt állapította meg, hogy tavaly a boltzár bevezetését követő negyedévben 12 ezerrel csökkent a kereskedelemben dolgozók létszáma, ide értve a részmunkaidősök, diákok, visszafoglalkoztatott nyugdíjasok elbocsátását is.) A nagy láncok többsége bejelentette, hogy lehetőség szerint kinyit, de például a Lidl azt közölte, ezen a hétvégén még zárva tartanak üzletei, vele ellentétben a Penny Market és az Aldi boltjai is kinyitnak. A Spar mintegy 350 üzletéből 67 lesz nyitva vasárnap, az Auchan 19 áruházából 14 fogad vásárlókat. A Tesco bár 200 százalékos bérpótlékkal toborozta a rendkívüli vasárnapi munkára a dolgozóit, még nem tudni hány üzlete lesz nyitva. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) „Az utolsó szabad vasárnap jogán” demonstrációt szervez vasárnap délután 2 órakor a Nemzetgazdasági Minisztérium Honvéd utcai székháza elé, ahol petíciót adnak át a minisztérium képviselőjének, tiltakozásul a hirtelen meghozott döntés, és az ennek nyomán előállott előnytelen vasárnapi munkavégzés feltételei miatt.