Bulvár;Orbán Gáspár;Felház;

2016-04-28 21:42:00

Orbán fia monoklival az arcán beszélt Istenről - Videó!

Orbán Gáspár megtérése április közepe óta beszédtéma, akkor jelent meg ugyanis egy videó a Felház nevű egyházi közösség nyilvános Facebook-oldalán, amiben a miniszterelnök fia két másik fiatallal együtt toborzott híveket. Most egy újabb április elején készült felvétel került elő a volt focistáról, amint a „Ligtht” nevezetű találkozón téríti az egybegyűlteket - nem mellékesen monoklival az arcán, amit állítása szerint azért kapott, mert "tanúságot merészelt tenni Istenről."

Orbán Viktor fiának megtéréséről szóló hírek e hónapban kezdődtek, amikor is nyilvánosságra hoztak egy Facebook-videót, amiben Gáspár két társával csábítja a fiatalokat a Felház nevezetű egyházi közösséghez, céljuk pedig az, hogy megtöltsék a 2500 férőhelyes Körcsarnokot. 

Ezután előbukkant egy olyan felvétel is, amiben a kormányfő fia megtéréséről vall, és elmeséli, hogyan ismerkedett meg Isten fiával. Kis ízelítő: "Afrikában találkoztam Jézus Krisztussal úgy, ahogy azóta ismerem őt" – mondta Gáspár a Golgota Rádiónak idén februárban. Orbán fia 2014 májusában, a sportsérülése után járt Ugandában, amikor gyerekeket tanított focizni egy keresztény segélyszervezet programjában. "Profi sportoló voltam, sérülés miatt be kellett fejeznem, ami nagy törés volt a számomra. El kellett hagynom ezt a szerelmet, amit már több mint egy évtizede csináltam, mindig ko­molyan véve. Szolgálni hívott Isten, hogy így kezdjek új életet - fogalmazott a miniszterelnök fia.

Nos, itt az újabb gyöngyszem, amiben Gáspár stand up comedy formájában beszél hallgatói előtt megtérésének körülményeiről a több mint tíz éve megrendezett Keresztény Ifjúsági Találkozó „Ligtht” néven futó társrendezvényén. A valasz.hu az eseményről azt írta, hogy újprotestáns, pünkösdista, karizmatikus szabadegyházak tagjai gyűlnek itt össze, hogy, mint fogalmaznak, „utat engedjenek a Szent Szellem munkájának”. Orbán Gáspár a tanúságtevők között állt színpadra, monoklival az arcán, amit meg is magyarázott az előadásában.

Lásd még: Orbán fiát a TEK hozta haza Afrikából - Lázár cáfol