pénzmosás;

2016-05-12 13:52:00

1 millió eurót(!) mosott tisztára a bűnszervezet - Videó!

A négy férfi bűncselekményekből származó nagy mennyiségű pénz eredetét leplezte tevékenységével - írja a police.hu.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénzmosás megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – bűnügyi őrizetbe vételük mellett – egy 37 éves és egy 43 éves veszprémi, egy 39 éves balatonalmádi és egy 41 éves pétfürdői férfi ellen.

A gyanúsítottak 2013. óta - egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként - a bűnelkövetői csoport által, más országokban csalással szerzett pénzt a sértettek számára hozzáférhetetlenné tették oly módon, hogy a pénzösszeget Magyarországon keresztül jellemzően kínai bankszámlákra továbbították. A bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése céljából az elkövetők mások közreműködésével Magyarországon cégeket alapítottak, bankszámlákat nyitottak, majd ezeket felhasználva végeztek pénzügyi műveleteket.

A nyomozás eddigi adatai szerint a négy férfi összesen több mint egy millió euró "tisztára mosásában" működött közre.

A több megyében zajló összehangolt akció keretén belül a gyanúsítottakat tartózkodási helyeiken 2016. május 10-én fogták el a nyomozók. A tizenkét helyszínen tartott házkutatás során a rendőrök nagy mennyiségben foglaltak le külföldi és magyar bankszámla kivonatokat, illetve különböző cégek iratait.

A négy férfival szemben a további eljárást a KR Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le, akik egyben kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Forrás: police.hu