Lengyelország;Varsó;jogállamiság;

2016-05-23 07:37:00

Lejár a Varsónak adott határidő

Máig kapott időt Lengyelország arra az Európai Bizottságtól, hogy eloszlassa az igazságügyi rendszerét érintő kételyeket. Az EB még szerdán közölte: ha hétfőig nincs jelentős előrelépés a lengyelországi alkotmánybírósági válság megoldásában, újabb lépést tesz az uniós jogállamisági mechanizmusban.

Az Európai Bizottság januárban kezdte meg a jogállamisági mechanizmus keretében kezdeményezett előzetes vizsgálatot. Az eljárást a lengyel alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása miatt indították meg, amely széles körű tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt. Ez az első lépése a három szakaszból álló uniós mechanizmusnak, amelyhez az Európai Bizottság akkor folyamodhat, ha egy adott tagállamban a jogállamiságon csorba esik. Tavaly év végén szabályozták újra a taláros testület működését, amellyel a lengyel legfelsőbb bíróság szerint gyakorlatilag megbénítják az alkotmánybíróság működését.

A lengyel közszolgálati rádió pénteken közölte, hogy birtokába került a hétfőn kiadandó bizottsági döntés végleges szövege, mely a lengyelországi helyzetnek a várakozásoknál is keményebb értékelését tartalmazza, és azt állítja, hogy veszélyben van a lengyel jogállamiság és a demokrácia.