robbanás;katasztrófa;egyiptomi gép;

2016-05-24 14:26:00

Állítják, robbanás történt az egyiptomi gépen!

Az egyiptomi törvényszéki orvosszakértők azt állítják, hogy egyértelműen robbanás vezetett a múlt héten, a Földközi-tengerbe zuhant utasszállító repülőgép katasztrófájához. Ezt a következtetést az emberi maradványok vizsgálata alapján hozták meg a szakemberek - adja hírül az Euronews.

Az EgyptAir MS804-es Párizs-Kairó járata csütörtök hajnalban, a görög légteret elhagyva tűnt el a radarok képernyőjéről. Másnap az egyiptomi partoktól 180 mérföldre északra találtak darabokat és egyéb tárgyakat, maradványokat a repülőgépből, illetve a fedélzetről. A görög hatóságok szerint a gép több hirtelen fordulatot tett az eltűnés előtt, az egyiptomiak ezt cáfolták. Terrorakcióra gyanakodnak, de egyetlen szervezet sem jelentkezett elkövetőként. A kutatás folytatódik, mert a gép törzsét és a fekete dobozokat még nem találták meg, pedig azokból derülne ki egyértelműen, hogy mi történt az Airbus A320-assal. Ha harminc napon belül nem bukkannak a fekete dobozok nyomára, utána sokkal nehezebb dolguk lesz, mert azok nem küldenek több rádiójelet.