Szerintem;Déli pályaudvar;

2016-05-25 08:26:00

Vasutat, de milyet?

A huszadik század második negyedében lezajlott gyerekkoromban és azóta is többször felmerült a Déli megszüntetésének gondolata. Teljes mértékben azoknak van igazuk, akik fellépnek ennek a fontos vasútüzemnek a megszüntetése ellen. Korábban valóban volt reális érv a Délivel szemben: az, hogy a gőzzel működtetett üzemelés nagy mértékben rontja a vasút és környéke levegőjét. Ugyanúgy, ahogy a Nyugati a maga körzetét.

Ma azonban nem gőzös húzza a vonatot sem a Délibe, sem a Nyugatiba. A fentieknél sokkal fontosabb annak a tervnek a megvalósítása, ami vasúttal kötné össze Ferihegyet, annak mindkét le- és felszálló állomását a főváros belső részével. Természetesen oly módon, hogy a két állomás nem a reptéri fogadó épületén kívül, hanem azok alatt helyezkedne el. Időben, üzemanyagban és költségben óriási megtakarítást jelentene mind az üzemeltetőknek, mind az utazóközönségnek.