Olaszország;befogadás;menekültválság;

2016-05-30 13:42:00

Küzd a menekültáradattal Olaszország

Az olasz belügyminisztérium új rendelkezést léptetett életbe, amely szerint minden megyének hetven embert kell befogadnia az újból felerősödött bevándorlási hullám miatt - jelentette hétfőn a Corriere della Sera című napilap.

Ez az első alkalom, hogy Olaszországban nem csak a tartományok és városok, hanem a megyei prefektúrák és közigazgatások is utasítást kaptak a bevándorlók befogadására. Nyolcvan megyéről van szó, mindegyiknek hetven embert kell elszállásolnia. Az Il Messaggero című római napilap értesülései szerint 5600 embert kell azonnal elhelyezni, akik számára már nincsen hely a befogadóállomásokon.

Azokról a migránsokról van szó, akiket a dél-olaszországi regisztrációs központokban (hot spot) azonosítottak, és menekültkérelmet nyújtottak be. Jelentős többségük afrikai. A belügyminisztérium tervezete szerint szükség esetén nem csak az üresen álló kaszárnyákat, iskolákat, hanem a szervezett bűnözéstől lefoglalt ingatlanokat is rendelkezésre bocsáthatnák a menekült családok, gyermekek és nők elszállásolására.

Az intézkedést az utóbbi egy hétben felerősödött migráció tette szükségessé: egy hét alatt több mint 13 ezer ember érkezett a dél-olaszországi partokra, akiket az olasz parti őrség és más nemzetiségű hajók mentettek ki az Észak-Afrika és Itália közötti tengerszakaszon. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNCHR) adatai szerint a múlt héten három hajószerencsétlenség történt, és hétszázan vesztek vízbe, a partra érkezettek szerint negyven kisgyerek halt meg a tengeren.

Olaszországba az év eleje óta 42 ezren érkeztek, számuk egyelőre alig félszázzal több, mint amennyi a tavalyi év azonos időszakában volt. 2015-ben azonban - amikor az év egészében 150 ezren érkeztek - az azóta lezárt balkáni útvonal még enyhítette az Olaszországra nehezedő migrációs nyomást.

"A nyár elején járunk, és az olaszországi befogadási rendszer már teljesen telített, az összeomlás szélén áll" - írta a Corriere della Sera. A napilap úgy tudja, hogy az ismét felerősödött migrációs hullám feszültséget okozott a belügyi tárca és a titkosszolgálatok között, mivel az utóbbiak elfelejtették jelezni, hogy Líbiából és Egyiptom partjairól is tömegesen indulnak a migránscsoportok. Giovanni Pinto, az olasz határőrség központi igazgatója nyilatkozata szerint 800 ezren készek indulásra az észak-afrikai partokról.

Az olasz rendőrség őrizetbe vett két szenegáli férfit, akikről a velük érkezett migránsok azt vallották, hogy emberkereskedők. Az Olaszországba érkezettek elmondták, hogy először Tripoli mellett egy táborban tartották őket, majd a tengerparti Sabrathából keltek útra. Sok nő terhesen érkezik meg az olasz partokra. Egy fiatalkorú állapotos lány nemrégiben elmondta, hogy a líbiai táborokban megerőszakolták.

Az északnyugat-olaszországi Ventimiglia tengerpartján lesátorozott 150 afrikai migránst hétfőn a helyi püspök fogadta be a város egyik templomépületének termeiben. Olasz sajtóértesülések szerint Lombardia tartományban, ahol 14 ezer migráns tartózkodik a befogadóállomásokon és más szálláshelyeken, a helyi prefektus arra adott utasítást, hogy kizárólag a nemzetközi menekülteknek számító szíriaiak és eritreaiak maradhatnak, a többieknek, akik egyéves olasz humanitárius tartózkodási engedélyt kaptak, el kell hagyniuk a táborokat.