Serena Williams;Forbes magazin;női sportolók;

2016-06-08 07:54:00

Serena a csúcson

A Forbes magazin beszámolója szerint a női sportolóknál Serena Williams kereste a legtöbb pénzt az elmúlt egy évben. A 34 esztendős teniszező 28,9 millió dolláros éves keresetének kisebb részét gyűjtötte be pénzdíjas versenyekből (8,9 millió), jóval jelentősebbek voltak reklámbevételei (20 millió).

Noha múlt szombaton elvesztette a Roland Garros döntőjét Garbine Mugurusával szemben, az anyagiakat tekintve nem lehet oka panaszra.

Marija Sarapova személyében a második helyen is egy teniszező áll. A 29 esztendős orosz viszont ínségesebb időszakra számíthat, hiszen az év elején dopping botrányba keveredett, ebből adódóan pedig hónapok óta nem léphetett pályára. A dobogó legalsó fokára Ronda Rousey fért oda, aki cselgáncsozóként lett olimpiai bronzérmes, majd sportágat váltott, és MMA-harcosként próbálta ki magát. Emellett a filmiparban is szárnyait bontogatja, többek között feltűnt a Feláldozhatók 3. és a Halálos iramban 7. című filmekben.

A negyedik helyre Danica Patrick ért oda, aki Amerikában különböző autós sorozatokban versenyez. Sportolói pályafutása mellett modellként és televíziós személyiségként tevékenykedik, bevételei jelentős részét a Chevrolet-val, a Coca-Colával vagy a Tissottal kötött reklámszerződéseinek köszönheti. Az első tízbe ezt követően már csak teniszezők kerültek be, akik közül Agnieszka Radwanska pénznyereményeivel (5.2 millió), míg Caroline Wozniacki reklámbevételeivel emelkedik ki (7 millió).

 A legtöbbet kereső női sportolók
1. Serena Williams (amerikai, tenisz) 28,9 millió dollár
2. Marija Sarapova (orosz, tenisz) 21,9 millió
3. Ronda Rousey (amerikai, MMA) 14 millió
4. Danica Patrick (amerikai, autóverseny) 13,9 millió
5. Agnieszka Radwanska (lengyel, tenisz) 10,2 millió
6. Caroline Wozniacki (dán, tenisz) 8 millió
7. Garbine Muguruza (spanyol, tenisz) 7,6 millió
8. Ana Ivanovic (szerb, tenisz) 7,4 millió
9. Victoria Azarenka (fehérorosz, tenisz) 6,6 millió
10. Eugenie Bouchard (francia, tenisz) 6,2 millió