Politikatörténeti Intézet;Kúria;Strasbourg;épület;PTI;használati jog;

2016-06-13 07:05:00

Jogaiért harcol a Politikatörténeti Intézetet

Miközben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Kossuth téri épület használati jogának megvonásáért pereli a Politikatörténeti Intézetet, a strasbourgi bíróság elkezdett felkészülni arra a tárgyalásra, amit az intézet indított az állammal szemben. Megírtuk, miután eldőlt, melyik terv alapján épülhet fel a Ligetben a Néprajzi Múzeum, az állam számára sürgőssé vált, hogy a PTI-t az évtizedek óta használt székházából kitegye.

Az épületet, amelyet a Kúriának adnak vissza, az intézet a Néprajzi Múzeummal közösen használta. A levéltárként is funkcionáló PTI-nek 4000 négyzetméterre van használati joga a 12 ezer négyzetméteres épületből. Az állami tulajdonban lévő műemlék épületre az MSZP még 1989-ben jegyeztetett be használati jogot az intézet jogelődje, a Párttörténeti Intézet számára. A PTI tulajdonosa jelenleg az MSZP által alapított Politikatörténeti Alapítvány. Megírtuk, a vagyonkezelő által indított per tárgyalására két hete késve kapták meg az idézést. Az délután érkezett meg, holott reggel tartották, így a tárgyalást elhalasztották. Földes György, az alapítvány által működtetett Politikatörténeti Intézet főigazgatója elképesztőnek tartja, hogy a beadványban azt kéri tőlük az állam, 30 napon belül hagyják el az épületet. A főigazgató szerint ez mutatja, hogy a kormány az intézet ellehetetlenítésére játszik.

A levéltári törvény értelmében a PTI-nek az 1944-89 közötti időszakból őrzött iratanyagát át kell adnia a Nemzeti Levéltár számára. A 2009 óta közhasznú nonprofit kft.-ként működő intézet levéltári anyagának jelentős részét 2012-ben rekvirálta el a kétharmados kormánytöbbség. Földes viszont nem nyugodott bele, hogy a magyar állam - példa nélküli módon - kártalanítás nélkül sajátította ki a levéltári anyagot, így a PTI pert indított annak érdekében, hogy az intézetnek térítsék meg az elmúlt negyedszázadban az iratok őrzésével tárolásával, kutathatóvá tételével kapcsolatos költségeit, sok százmillió forintot. Ennek tárgyalására a napokban sor is került.

Földes a Népszavának arról beszélt, eközben érkeztek meg a strasbourgi bíróság kérdései a magyar államhoz, ami azt jelenti, hogy megkezdődött a felkészülés arra a perre, amit az iratok őrzésével kapcsolatos kártérítés ügyében az Emberi Jogok Európai Bíróságán ők indítottak. Jogaikért, érdekeikért és a létükért harcolnak - fogalmazott a főigazgató, aki szerint a PTI hajlandó elköltözni a Kúriának szánt Kossuth téri épületből, de csak akkor, ha az állam biztosít számukra másik, megfelelő helyet és állja a költözés költségeit. Az intézet jelentős szellemi, tudományos műhely és Földes nem tartja véletlennek azt, amit tesznek velük.