évforduló;kivégzés;Nagy Imre;újratemetés;

2016-06-16 10:10:00

Évforduló - Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek

Nagy Imre akkor emelkedett a legmagasabbra, amikor a legmélyebb megaláztatással, az igaztalan halálos ítélettel sújtották - mondta Trócsányi László az egykori miniszterelnökre és mártírtársaira emlékezve a budapesti Vértanúk terén rendezett központi ünnepségen.

 Az igazságügyi miniszter felidézte: az 1958-ban mártírhalált halt miniszterelnököt nem szabad választással létrejött parlamenti többség, hanem valamiféle spontán népakarat emelte a kormányfői székbe. Őt a vértanúság, a magyar néppel vállalt sorsközösség vállalása legitimálta azzal, hogy nem kért kegyelmet és elutasította a magyar nép szabadságát eltipró erőkkel a kollaborálásnak még a lehetőségét is. A megemlékezésen mások mellett részt vett Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Hiller István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke, Szél Bernadett, az LMP társelnöke, valamint minisztériumok, az Alkotmánybíróság és '56-os szervezetek képviselői is.

Trócsányi László igazságügyi miniszter kezet fog Medgyessy Péter volt miniszterelnökkel Nagy Imre egykori miniszterelnök és mártírtársai újratemetésének emléknapján rendezett központi megemlékezésen. Jobbról Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese és Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) társelnöke, országgyűlési képviselő - MTI Fotó: Máthé Zoltán

A rákoskeresztúri Újköztemetőben, a nemzeti emlékhelyen a kormány nevében Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára koszorúzott. Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője emlékközleményében úgy fogalmazott: Nagy Imrére és társaira csak akkor emlékezhetünk méltóképpen, ha mi, utódok nem mondunk le azokról az célokról, amikért elődeink küzdöttek.

Forrás - Fortepan/ 1956. október 13. Darvas József népművelési miniszter, Nagy Imre miniszterelnök és Rajk Lászlóné az egykori Győrffy kollégisták találkozóján a Kossuth klubban/Tulajdonos: Jánosi Katalin

A kivégzések és az újratemetés évfordulóján a Nemzeti Emlékezet Bizottság internetes oldalán nyilvánosságra hozta a Nagy Imre és társai perének előkészítésében részt vevő állambiztonsági beosztottak és vezetők névsorát, hivatali karrierútját. A mintegy száz karrierút alapja az a százötven nevet tartalmazó lila színű iskolai füzet, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik 1957. április 13-ától beléphettek a politikai rendőrség vizsgálati osztályának Gyorskocsi utca 31. szám alatti székhelyén a 3. emeleti zárt folyosóra. Ott őrizték ugyanis a különösen fontos ügyekben vizsgálat alatt állókat, így a Nagy Imre-ügy szereplőit is. A Legfelsőbb Bíróság 1989. július 6-án helyezte hatályon kívül Nagy Imre és társainak ítéletét, bűncselekmény hiányában felmentette őket. Azon a napon, amikor a megtorlás fő irányítója, a kivégzéseket jóváhagyó Kádár János meghalt.