betegek;közmunka;

2016-07-05 12:14:00

A betegeket, fogyatékosokat is (köz)munkára fogják

Komolyan veszi a kormány a teljes foglalkoztatottság megvalósítását: azok nagy részét is munkára fogják, akik mentális, egészségi vagy szociális problémáik miatt eddig nem voltak alkalmasak közmunkásnak - írja a Magyar Nemzet. 

A lap információi szerint a napokban négy megyében már el is indult a kísérleti program, és a tervek szerint januártól országossá válik a speciális közfoglalkoztatás. Célkeresztjében az a 132 ezer ember áll, akinek a munkaügyi szervek több mint egy éve sikertelenül próbálnak állást szerezni.

A programba azokat a halmozottan hátrányos munkavállalókat vonják be, akik eddig sem a nyílt munkaerőpiacon, sem a közfoglalkozatásban nem tudtak elhelyezkedni, mert mentális, szociális vagy egészségi problémákkal küszködnek – derül ki a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatási szakportálon közzétett tájékoztatójából. Az öt hónapos, négy megyére (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala) kiterjedő speciális közfoglalkoztatási kísérleti programba 300 álláskeresőt vontak be, de a cél az, hogy a tapasztalatok alapján 2017-től országossá tegyék az új projektet. Ennek érdekében már kormányhatározatot is hoztak, valamint a közmunkások bérezésére vonatkozó kormányrendeletet is módosították, alacsonyabb fizetési kategóriákat létrehozva a nehezen foglalkoztathatóknak.

A Magyar Nemzet információi szerint az érintetteknek havi bruttó 41 ezer forintot fizetnek