MSZP;Quaestor-botrány;

2016-07-12 17:18:00

Hol van a Quaestor-vagyon? Az MSZP követné a pénz útját

Az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese abban bízik, hogy a törvény teljes szigorával és a nyilvánosság legnagyobb bevonása mellett jár el a bíróság a Quaestor-ügyben. Szakács László kedden azt javasolta, hallgassák meg az összes sértettet, terjesszék ki a vádat és "kövessék a pénz útját".

Az ellenzéki politikus budapesti, más témában tartott sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva közölte, már korábban is arra "bátorította" az ügyészséget, hogy nyomozzon tovább, kövesse a pénz útját, így további gyanúsítottak is lehetnek. Szerinte kevés figyelmet kap az a tény, hogy nem lehet tudni, hol van a Quaestor-vagyon.

Azon véleményének is hangot adott, hogy nem lehet az ügyet teljes körűen felderíteni, mert megemelték az elkövetési értékhatárt, csak az ötvenmillió forint feletti károsultakat idézték be a tárgyalásra. Szakács László szólt arról is, hogy a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) mint felügyeleti szervnek megkerülhetetlen a felelőssége az ügyben, a kártalanításhoz pedig van pénze, csak akarata nincs ehhez, így ezt ki kell kényszeríteni. Megjegyezte, az MNB-nek nem felderítenie, hanem megelőznie kellene ezeket az ügyeket, a felderítés a rendőrség és az ügyészség feladata.

A Fővárosi Törvényszéken kedden a vádirat ismertetésével megkezdődött a Quaestor-ügy, a csalással, sikkasztással és más bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba, egykori Quaestor-vezér és társai ellen indított büntetőper tárgyalása.